Ukrán külügyminiszter: alig várjuk, hogy megkapjuk a békekeret nyolcadik részletét
Dmitro Kuleba az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás növelését kérte az uniós külügyminiszterek tanácskozásán.
Dmitro Kuleba az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás növelését kérte az uniós külügyminiszterek tanácskozásán.

Volt, aki ezt méltatlannak nevezte, volt, aki botránynak.

Transzparens gyűjtésre készül a főpolgármester.

Ezúttal is nagyon magabiztos volt a főpolgármester.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Kijev gyakorlatilag elismerte, hogy a vádak nevetségesek és hazugok voltak.

A NACP hangsúlyozta: elvárja, hogy az OTP Bank haladéktalanul tartsa be a létrejött megállapodást.

Magyarország csak akkor támogatja a fegyverszállítmányok uniós finanszírozását, hogyha a legnagyobb magyar bank végleg lekerül az ukrán feketelistáról.

Megvizsgáltuk, egyezik-e az eddig nyilvánosságra hozott adatokkal mindaz, amit Perjés Gábor elmondott a Magyar Nemzet exkluzív interjújában.

Az Egyenes beszéd műsorvezetője figyelmeztette Karácsony Gergelyt, hogy Kiss Ambrus azt mondta, nem is volt pénz a főváros számláján, amit le lehetett volna vonni.

Az OTP nem teljesíti az olyan ügyfél megbízásait, aki nem bizonyítja személyazonosságát a törvényi előírásoknak megfelelően – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.