Nem érdemes most az M7-esen elhagyni a fővárost
Érdnél le kellett zárni a sztrádát.
Érdnél le kellett zárni a sztrádát.

Kedd reggeli forgalmi és közlekedési információk.

Külön felhívást intézett az autósokhoz az agrárkamara.

Jó, ha nemcsak azért vásárolunk, mert megéri, hanem azért, mert valóban szükségünk van egy termékre.

Történelmi csúcsra ugrott a háztartások pénzügyi megtakarításainak az állománya, ami a korlátozások lazításával enyhén mérséklődhet, de továbbra is magas marad.

Hazánkban eddig több embert érintettek közvetlenül a járvány gazdasági mint egészségügyi kockázatai.

Az országoknak eleget kell tenniük kötelezettségeiknek, és megoldást kell találniuk az Iszlám Állam soraiban dzsihadistaként tevékenykedő, Szíriában és Irakban elfogott állampolgáraik és hozzátartozóik hazatelepítésére – mondta a Vöröskereszt Nemzetközi B
Az amerikai cégeknek óvatosaknak kell lenniük kínai partnereikkel – figyelmeztette a Szilícium-völgy amerikai techvállalatait Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn este San Franciscóban.
Az idősek hiszékenyebbek, így gyakrabban válnak csalás áldozatává. Ezért a mai napig az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése a tanács egyik legfontosabb feladata.

Az Egyesült Államokban a hét végén történt két tömeggyilkosság miatt Uruguay és Venezuela hétfőn felhívta oda utazó állampolgárai figyelmét a rossz közbiztonságra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.

Az Európai Bizottság saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.

Sokak napirendje és bioritmusa borul majd fel.

Az olasz biatlonversenyző, Rebecca Passler megbukott a doppingvizsgálaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.