Változások sora az új tanévben
Számos változást hoz a hétfőn megkezdődött tanév az iskolásoknak és oktatóiknak. A legtöbbet emlegetett újdonság az egyetemi felvételi szigorítása lesz.
Számos változást hoz a hétfőn megkezdődött tanév az iskolásoknak és oktatóiknak. A legtöbbet emlegetett újdonság az egyetemi felvételi szigorítása lesz.
Országszerte megtartották hétvégén a tanévnyitó ünnepségeket az iskolákban, ma reggel összesen másfél millió gyereknek és százötvenezer pedagógusnak kezdődik meg a munka.
Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő – mondta az innovációs miniszter.
Biztosítottak az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat működésének feltételei — mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap egy háttérbeszélgetésen.
Palkovics László hangsúlyozta: mindez elősegíti a magyar felsőoktatás bekapcsolódását az európai kutatási és innovációs térbe.
Szeptemberben megtörténik a kutatóintézetek átvétele is. Az innovációs miniszter elmondta: a kutatóintézetek vezetői az átalakításban a lehetőséget látják az eddiginél jobb működésre.
Az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön állami kitüntetéseket adott át az államalapítás, augusztus 20-a alkalmából.
A Hungaroring 1986-ban épült az akkori szabványoknak megfelelően, de a jelenlegi menedzsment minden évben hozzátesz valamint a körülmények javításához.
Számos olyan feladat van a civil biztonság területén, ami az agráriumhoz tartozik, vagyis kapcsolódik az élelmiszerekhez, a környezethez és a vízhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt még a titkolózást is rosszul csinálja.
A svédek teljesen lebénultak és futballkatasztrófáról beszélnek. Az olaszok izgalmas, 9 gólt hozó meccsen győzték le Debrecenben Izraelt.
A már eddig többször hazugságon kapott Tisza Párt elnöke ezúttal az M1 riporterét vádolta hazugsággal.
Kitálalt a volt ukrán külügyminiszter.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.