Mérföldkő a gyulai zenész-énekes pályafutásában
Tóth Ádám évek óta nem néz tévét, szóltak neki, hogy a toplista élén áll a „Rab vagyok” című dala.
Tóth Ádám évek óta nem néz tévét, szóltak neki, hogy a toplista élén áll a „Rab vagyok” című dala.

Következnek azok a hírességek, akik gyerekként kezdték és azóta hihetetlen vagyonra tettek szert.

Az archívumban talált kincsek öt és fél évtizedes pályafutás gyümölcsei.

Visszavonul a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok kajakos.

A Király 108 – Egy szürke nadrág legendája című filmet szombaton 19.15 órakor mutatja be az M4 Sport.
Az Újpesti Dózsa 17-szeres válogatott középpályásának bal lábától másfél évtizeden át rettegtek a kapusok, tizenegyest — érvényesen — egyetlenegyet sem hibázott.

Kiss Gergelyt mindenekelőtt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóként ismerjük. Akad nála eredményesebb, ismertebb magyar sportoló, de mindent egybevéve sikeresebb aligha.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány nemcsak beváltotta, de a gazdasági körülményekhez képest túl is teljesítette az ígéretét.

Három dologra kell nemet mondanunk, hogy a kormányt támogassuk.

Benne van a cikkben.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.