Gene Hackman, a filmvászon egyik legnagyobb kemény fiúja
A két Oscar-díjjal is kitüntetett színészlegenda fényes karriert futott be.
A két Oscar-díjjal is kitüntetett színészlegenda fényes karriert futott be.

A háromszoros olimpiai bajnoknő hivatalosan is befejezte roppant eredményes pályafutását.

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok a felkészülést már elkezdte a decemberi, Budapesten rendezendő rövid pályás vb-re.

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó elárulta, mit képviselne a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban.

A Császár 33 évesen megtörve köszönt el a futballtól, CR7 38 évesen él és virul, esze ágában sincs visszavonulni.

A diszkókirálynő tizenegy éve menyasszony, de esküvőt nem terveznek a vőlegényével.

Az ír énekes-dalszerző azt mondta, június 5-i közleménye „reflexszerű reakció”.

Az erdélyi arisztokrata jelentős államférfiúi kvalitásokkal rendelkezett, de politikusi életművének az egésze nem szeplőtelen.

Sokak számára példakép volt, az autóversenyzők többségének pedig örökre az marad.

1894. március 20-án ezen a napon, 91 évesen hunyt el közel fél évszázados száműzetés után a szabadságharc vezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna-EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Amerika nem válaszol, Oroszország megszólalt.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.

A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

"The more people they let in, the more pressure we are under," Peter Szijjarto says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.