A színészlegenda Eugene Allen Hackman néven látta meg a napvilágot 1930-ban, a kaliforniai San Bernardinóban. Gyermekkorában sokat utazott, mivel szülei elváltak, és különböző rokonoknál nevelkedett. Végül anyai nagyanyjánál telepedett le az illinois-i Danville-ben. Apja elhagyta a családot, amikor Gene Hackman még tizenéves volt, anyja pedig 1962-ben halálra égett, miután részegen cigarettával felgyújtotta a matracát.
Hackman 16 évesen, életkoráról hazudva a toborzóknak, belépett a tengerészgyalogsághoz, és közel öt évig szolgált. Kínában állomásozott, ahol rádiósként dolgozott és lehetőséget kapott műsorvezetésre. Leszerelését követően járta az országot és festegetett, miközben különböző kisvárosi tévétársaságoknak dolgozott, hogy fedezhesse utazásait.
Nekem gondot okoz, ha irányítani próbálnak. Gondjaim vannak a tekintélyelvűséggel – mondta egyszer rövid katonai pályafutásáról. – Éppen ezért nem voltam jó tengerészgyalogos.
Végül a színészetnél kötött ki. A 60-as években beiratkozott a kaliforniai Pasadena Playhouse színiiskolába, ahol az ő és barátja, Dustin Hoffman alakításait ítélték a leggyatrábbaknak. Nem adta fel, New Yorkba költözött. Sikerült is néhány kisebb színpadi szerepet elnyernie, jövedelmét pedig különféle alkalmi munkákból egészítette ki. A New York-i Chrysler Buildingben éjszakai takarítóként is dolgozott, amit később úgy jellemzett, mint élete legrosszabb munkáját.
Szerepelt könnyed vígjátékokban a Broadway-n és a Broadway-n kívül is, ami először kisebb televíziós szerepekhez, majd filmes munkákhoz vezetett.
Első filmszerepét az 1964-es Lilith című alkotásban kapta, amelynek Warren Beatty volt a főszereplője. Alakítása annyira lenyűgözte Beattyt, hogy 1967-ben Hackman megkapta a Bonnie és Clyde című filmben a testvére, Buck Barrow szerepét. Játéka Oscar-jelölést hozott számára a legjobb mellékszereplő kategóriában.
És már meg is érkeztünk egyik legismertebb szerepéhez, amit az 1971-es Francia kapcsolat című amerikai krimiben játszott. Jimmy „Popeye” Doyle nyomozó karaktere meghozta számára a legjobb színésznek járó Oscar-díjat is.
Gene Hackman pályája az Oscar-díj után már csak felfelé ívelt
Olyan, a kritikusok által is elismert filmekben játszott, mint a Magánbeszélgetés és A döntés éjszakája, vagy mint A Poszeidon katasztrófa című kasszasiker.
A filmvászon egyik legnagyobb kemény fiúja volt, mégis könnyedén váltott a komédia műfajára például Az ifjú Frankensteinben, de eljátszotta a Superman és a Superman II-ben a film főgonoszát, Lex Luthort is. Hackman annyira felháborodott azon, ahogy a producerek a rendezővel, Richard Donnerrel bántak, hogy nem volt hajlandó szerepet vállalni a film folytatásban, bár később szerepelt a Superman 4 – Harc a békéért című alkotásban.
A 80-as évek újabb sikeres évtized volt számára, nevezetesen a Lángoló Mississippi című filmben való szereplése miatt, hiszen ismét jelölték a legjobb színész Oscar-díjára. Erőteljes alakítást nyújtott mint FBI-ügynök, akit egy újonc kollégájával együtt azzal bíztak meg, hogy a 60-as évek elején fekete polgárjogi munkások rasszista gyilkossági ügyében nyomozzon. Alan Parker rendező úgy emlegette Hackmant, mint „nagyon intuitív és ösztönös színészt”.
A legjobb mellékszereplőnek járó másik Oscar-díjat 1993-ban kapta. A Clint Eastwood rendezte Nincs bocsánat című westernben alakít egy szadista seriffet, Bill Daggettet. Az alkotás a legjobb filmnek járó díjat is elnyerte. Ez mindössze egy évvel azután történt, hogy Hackman szívrohamot követően bypass műtétre szorult.
Hackman ideális választás volt az intelligens, de kíméletlen karakterek megformálására John Grisham regényeinek filmadaptációiban – mint például A cég és Az ítélet eladó –, ez utóbbiban először szerepelt együtt régi barátjával és lakótársával, Dustin Hoffmannal a filmvásznon.
Sokoldalúsága és az a luxus, hogy szabadon választhatott forgatókönyveket, 2001-ben újabb nagyszerű alakításhoz vezetett, a Tenenbaum, a háziátok című, remek kritikákat kapó vígjátékban. Ám 2004-ben Az elnök emberére talál című politikai szatírát követően úgy döntött, hogy visszavonul a színészettől.
Miután abbahagyta a színészkedést, történelmi regények írójaként szerzett magának hírnevet. Négy könyvet írt Daniel Lenihannal közösen, így például a Perdido Star és Az igazság ára címűeket, majd két önálló írói munkát is kiadott.
Ritkán adott interjút, ám a Reutersnek egyszer beszélt arról, hogy miért vállalta el új munkáját:
Igazából szeretem az írás magányát. Bizonyos szempontból hasonlít a színészethez, de sokkal privátabb. A színészetben mindig van kompromisszum, a filmezésben annyi emberrel dolgozol együtt, és mindenkinek megvan a véleménye. De a könyveknél csak Dan és én vagyunk és csak a mi véleményünk. Nem tudom, hogy jobban szeretem-e, mint a színészkedést, egyszerűen csak más. Megnyugtatónak találom.
Hackman 1956-ban vette feleségül Faye Maltese-t. A párnak három gyermeke született, de 1986-ban elváltak. Öt évvel később feleségül vette Betsy Arakawa zongoraművészt, aki egy előkelő bútorboltot vezetett az új-mexikói Santa Fében.
Gene Hackmantől búcsúzik a filmvilág
