Kommunistázott a parlamentben Szabó Tímea
Szabó Tímea hozta a formáját, Rákosihoz hasonlította a külgazdasági és külügyminiszter felszólalását
Szabó Tímea hozta a formáját, Rákosihoz hasonlította a külgazdasági és külügyminiszter felszólalását

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a háború csak szenvedést hoz, aminek nem győztesei, csak vesztesei vannak.

A kormánypártok határozati javaslatának a vitája várható, melyben az orosz–ukrán háború kapcsán fejtik ki békepárti álláspontjukat.

Már az első napon mattot kapott az ellenzék.

Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná.

Jövő héten utazik a két országba a magyar parlament delegációja, hogy rendezzék a vitákat.

A Magyar Orvosi Kamara visszaélt a tagság feletti hatalmával.

A magyar baloldal és Brüsszel is háborúpárti.

Szabó Tímea nem vett részt az általa is kezdeményezett vitanapon.

Zsigmond Barna Pál elmondta, hogy hazánk minden fórumon a fegyverszünet fontosságát hangsúlyozza.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.