Robbant a bomba: Koncz Zsuzsát és Bródyt csókolgatják azért, amiért Muri Enikőt a halálba kívánják
Amit szabad Jupiternek…
Amit szabad Jupiternek…
A Gartner piackutató szerint több mint négy százalékkal csökken a globális kereslet a PC-k, tabletek és mobilok piacán.
A csökkenő PC-kiszállítások ellenére megőrizték világelső pozíciójukat.
Asztali és hordozható számítógépek tulajdonosaival is kibabrált a gyártó.
Karácsonyra akár komponensekként is jöhetnek az ajándékok, de ettől nem kell nagyon megijedni.
Konkurenciát kap a Windows 11 még el sem érhető Android-emulációja.
A politikai korrektség őrült mozgalma onnan indul ki, hogy ha az emberek fejében a fogalmakat megváltoztatjuk, a gondolkodásuk is megváltozik.
Segít a számítógépek és a folyadékhűtések szerelésekor a drága szerszám.
Mára 19 millió példány fogyott el belőle, korábban 190-nél is több év játéka díjat zsebelt be.
A Luna Display immáron lehetővé teszi az iPad második kijelzőként való használatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagypénteken ünnepli Lengyelország Bátor Boleszláv király koronázásának millenniumát.
Jézus Krisztus keresztre feszítésének, sírbatételének és feltámadásának három napja a kereszténység legnagyobb és legmegrendítőbb ünnepe.
A szobrászművész nagyra értékeli a tradíciót, követi, de megújítja a hagyományt
A tréner büszke, hogy az Arsenal bejutott a BL elődöntőjébe, bár szerinte másképp is alakulhatott volna az este.
Az energiamixek zöldítése globális törekvés, ám az üteme eltérő.
A Dargay Attila eredeti figuratervei alapján megvalósuló rajzfilm a felnőttben lakozó gyermeki szívet is képes megszólítani.
Mindig elbuknak azok, akik gőgösen azt hiszik, nekik mindent szabad és mindent meg tudnak csinálni, amit csak akarnak.

Az Arsenal kiejtette a Real Madridot a BL-ből, ezt rosszul tűrte a spanyol védő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.