Varga Mihály: A magyar forint is a szankciók áldozata + videó
A pénzügyminiszter jelezte: a szankciók már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak.
A pénzügyminiszter jelezte: a szankciók már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak.
Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben, amikor a legkisebb vállalkozások érdekeit védte.
A magyar gazdaság teljesítményét már kevésbé szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni.
A jogszabály 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagyhat az adózóknál. Könnyebbséget hozhat a vállalkozásoknak és a lakosságnak, érintett a babakötvény is.
A kormány folytatja a családok támogatására, az adócsökkentésekre és a beruházások ösztönzésére épülő válságkezelést.
Idén minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 180 milliárd forintot fordít a központi költségvetés innovációra.
Váratlanul két helyről is jelentős elismerést kapott a magyar gazdaságpolitika.
Cseppet sem mellékes: széles körű egyetértés van abban, hogy a minimálbér összegét jelentősen emelni kell.
A kormány a családok támogatását, a munkahelyteremtést és a beruházások ösztönzését tartja szem előtt.
Feleannyit keresnek a művészek, mint az informatikusok, a férfiak bérelőnye egyes szakmákban a nyolcvanezer forintot is eléri, összességében pedig bruttó 335 ezer forint a friss diplomások átlagos keresete.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
Az automata szerelvényen körülbelül száz ember utazott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.