A Manchester City újabb pofont kapott, Guardiola csapata nagy bajban a BL-ben
A Juventus otthon 2-0-ra nyert a City ellen. a Barcelona 3-2-re győzött Dortmundban.
A Juventus otthon 2-0-ra nyert a City ellen. a Barcelona 3-2-re győzött Dortmundban.

A Manchester City menedzsere elmondta, milyen szerepkörben tudná elképzelni magát.

A Manchester City edzőjének megüzente, ő csak háromszor lett bajnok a Premier League-ben, de azt tisztán érte el.

Fontos statisztikai mutatókban jobb a címvédő a Premier League-ben, mint a Liverpool, de hiába.

A Manchester City mestere edzői karrierje legrosszabb időszakát éli át.

Szoboszlai Dominik csapata a jövő héten akár tizenegy pontra növelheti az előnyét a Manchester City előtt.

A katalán szakember 2016-ban vette át a kékek irányítását, azóta 18 trófeát nyert a csapattal.

Óriási bulira készülnek Berlinben, ahol Dárdai Pál és az iráni futball-legenda is szerepet kaphat.

Legalábbis az angol sajtó már tényként kezeli a sztáredző lépését.

A katalán szakember a Manchester City kispadján már mindent megnyert, amit lehetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.