Guardiola: Nem tudok megbirkózni ezzel a helyzettel

Nagy győzelmet aratott kedden a címvédő Real Madrid, amely hátrányból fordítva 3-2-re felülmúlta a házigazda Manchester Cityt a Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A két edző, Carlo Ancelotti és Pep Guardiola egyetért abban, hogy nem lefutott a párharc, utóbbinak ugyanakkor megoldást kell találnia a City visszatérő problémájára, amelyre ez a meccs is ráment.

2025. 02. 12. 4:49
Fotó: Mike Egerton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nyugodtak és boldogok vagyunk. Remekül szerepeltünk a párharc első mérkőzésén, előnyben vagyunk. Így kell teljesítenünk a visszavágón is. Mindenki odatette magát, voltak helyzeteink, és nem adtuk fel, amikor hátrányba kerültünk. Megérdemelten győztünk. Ők a tizenegyessel újra vezettek, ám a mi támadónégyesünk hatékony volt. Néha lehettek volna precízebbek is, de sok helyzetet teremtettek – dicsérte támadóit az olasz szakember, akit a védői még inkább lenyűgöztek. – Ez a négyes még sosem játszott együtt, sőt, még csak nem is edzettek így együtt, mégis rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Valverde, a középső védőink, Mendy, Asencio pedig újra és újra meglep. A vészhelyzetben valami jóra bukkantunk.

Ancelotti megjegyezte, az idegenbeli siker ellenére még nem lefutott a párharc. – Ez egy csalóka eredmény. Nyertünk, ezután kényelmesre vehetnénk a visszavágót, mondván, úgysem fordítják meg a párharcot, de rendesen fel kell készülnünk a meccsre, ugyanúgy, mint az elsőre.

 

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.