Narratíva: „A legsötétebb diktatúrát öltöztetik a szabadság köntösébe"
Az igazi veszély most az, hogy Gyurcsány célul tűzte ki az Európai Egyesült Államok létrehozását.
Az igazi veszély most az, hogy Gyurcsány célul tűzte ki az Európai Egyesült Államok létrehozását.

Kocsis Máté szerint a főpolgármesterből egy egyenes választ sem lehet kicsikarni.

Az nem járja, hogy miközben a főpolgármester kioktatja a budapestieket, ő vidáman használja a buszsávot.

A politikai babérokra törő Gattyán György szerint ötmillió ember támogatja mozgalmának céljait.

Az Elk*rtuk készítői interjúkból tudták rekonstruálni a történteket.

A sajtóvetítés után beszélgettünk a Post Mortem rendezőjével, Bergendy Péterrel.

2006. október 23-án elszabadult a rendőrterror Magyarországon.

A Famous Last Words a zenekar utolsó, klasszikus felállásban készült korongja.

A Narratíva első adásának vendége Szánthó Miklós, a KESMA elnöke, az Alapjogokért Központ igazgatója és Trombitás Kristóf publicista volt.

Káel Csabával, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossal hallható beszélgetés az NFI közreműködésével megvalósuló filmszakmai podcast legújabb részében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-i országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.

Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.