Már Mad Max sem a régi – így változott meg a világbajnok, aki beteljesítette az ígéreteket
Max Verstappen már gyermekként kiemelkedő tehetségnek számított.
Max Verstappen már gyermekként kiemelkedő tehetségnek számított.

Portréművészet régen és ma címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Dorothea hotelben.

Százhúsz éve született az atombomba atyja.

Táncsics Mihály álmában egy haza képét látta, amelyet ébren sem feledhetett

Minden idők egyik legnagyobb színészére emlékezünk.

A bevándorlásellenes politikus az elmúlt években jó kapcsolatot alakított ki a magyar kormánnyal.

Horváth Lajos Ottó színművész nemrég hatalmas bravúrral hatszor vállalt beugrást.

Végh Attila József Attila-díjas költő, író, természetfilmes, de mindenekelőtt a belső igazságok keresője. Vele beszélgettünk.

Az 1624-ben készült Frans Hals-mű, A nevető lovag megihletett például Jimi Hendrix-et ábrázoló kortárs festményt, süteményesdobozok illusztrációit és utcai falfestményeket is. Most a National Gallery új Frans Hals-tárlatán látható.

Ötödik alkalommal indult el a Magyarország 365 fotópályázat, idén a korábbi három helyett már öt kategóriában jelentkezhetnek a profi és amatőr fotográfusok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.