Új épülettel gyarapodott a Mezőségi Téka kollégium
Potápi Árpád János: Támogatjuk a szórványközösségeket, hogy helyben tudjuk tartani gyerekeinket.
Potápi Árpád János: Támogatjuk a szórványközösségeket, hogy helyben tudjuk tartani gyerekeinket.

A magyar szabadságszerető nép – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Calgaryban, a magyar közösség március 15-i ünnepségén.

Folytatódik a Határtalanul program, és újraindul a Miénk a város! játék is.

Az író élettörténete a magyarság sorsát is szimbolizálja.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Rákóczi Szövetség által szervezett összmagyar egyetemista tábor megnyitóján vett részt.

Nem lesz olyan település, ahol ne emlékeznének meg a nemzeti összetartozás napjáról.

A magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborús konfliktusból.

Az I. Erdélyi Gazdasági Fórumon részt vevő 140 vállalkozó közösen fogalmazott meg javaslatokat a további fejlődéshez.

Az államtitkár előadásában bemutatta hazánk diaszpórapolitikáját, és külön megköszönte a szervezet tagjainak, hogy az elmúlt években mindig kiálltak a magyar kormány és Magyarország mellett.
Ez az ünnep beleivódott a magyarság lelkébe, ezt az is bizonyítja, hogy a kommunista időszakban sem merték betiltani, hanem megpróbálták az alkotmány ünnepére átkeresztelni – mondta az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.