A magyar elsődlegessége
Mármint a nyelvé. A vegyes házasságú családok esetén, határainkon túl – ahol jobb esetben kétnyelvűség dívik – ez egyáltalán nem egyértelmű.
Mármint a nyelvé. A vegyes házasságú családok esetén, határainkon túl – ahol jobb esetben kétnyelvűség dívik – ez egyáltalán nem egyértelmű.

Milyen szerkezeti előnnyel rendelkeznek a V4-ek az EU egészéhez képest?

Minap a miniszterelnöknek készülő Dobrev Klára is előállt egy népmesébe illő, „szívszorító” történettel.

Pozsony „átnevezésére” az Európai Parlament csütörtöki ülésén került sor.

Igazságtalan az utókor, hogy nem legnagyobbjaink között tartja számon a 287 éve született Kempelen Farkast.

A magyar államalapítás kezdeti évtizedeinek eddig mélyen elhallgatott diadalainak egyik csúcsa a pozsonyi csata.

A 17. század első évtizedének végére a Magyar Királyság vészterhes évek mögött állt.

Egy pozsonyi bűnszervezettel is összejátszottak a szlovák rendőrség letartóztatott főtisztjei.
Ma százkilencvenöt éve a pozsonyi országgyűlésben szót kért egy fiatal, nyalka huszárkapitány, Gróf Széchenyi István.

A tesztelt szlovák lakosság 1,06 százaléka fertőzött jelenleg. A kormány a teljes határzárat is mérlegeli.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

A győri és nyíregyházi telt házas nagygyűlés után Kecskeméten beszélt sorskérdéseinkről a miniszterelnök.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Aki ma Csíkszeredában olyan kávét akar inni, mely világon bárhol csúcsminőséget képviselne, már három hely közül is választhat.

Magyarország kormánya kitart a béke mellett.

Elsöprő sikert arattak a koncertkörúton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.