Brutalitás és arcátlanság: nem kellett VAR a piroshoz
A Manchester City már a kiállítás előtt eldöntötte a három pont sorsát.
A Manchester City már a kiállítás előtt eldöntötte a három pont sorsát.

Elhalasztják a Premier League hetedik, tehát a soron következő forduló mérkőzéseit.

Graham Potter négy éve még egy menekültekből álló svéd csapattal szerzett magának hírnevet.

Dortmundban Robert Lewandowski igazi utódja lett, Barcelonából meg a lengyel miatt kellett távoznia.

Az utolsó pillanatban is akadt érdekes átigazolás, de az igazán fontos üzleteket korábban tető alá hozták a csapatok.

Az elmúlt időben főleg a tiltott karanténbuli és az összetört Ferrari miatt hallottunk a passzkirályról.

Antonynak Erik ten Hag, Neymar és Tite brazil szövetségi kapitány is nagy csodálója.

A Vörösök eddigi legnagyobb arányú győzelme a Premier League-ben a Crystal Palace vendégeként aratott 7-0 volt.

Vezetett, majd kétgólos hátrányba került a címvédő, végül 3-3-as döntetlent játszott a Newcastle otthonában.

Három forduló, négy pont, három lőtt, öt kapott gól – jobb idénykezdetről álmodoztak a Chelsea-nél.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Az árérzékenység továbbra is tényező.

A Liverpool trénere nem került a legjobb tízbe az IFFHS szavazásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.