Borszerda estek júliusban a Nemzeti Galériában
Júliusban minden szerda estén más-más tematika kapcsán várja a közönséget tárlatvezetésekkel, előadásokkal, koncertekkel és borterasszal a Magyar Nemzeti Galéria Borszerda elnevezésű rendezvénysorozata.

Koncertek, kreatív programok, beszélgetések, előadások és filmvetítések várják az érdeklődőket az idei UDVart fesztiválon csütörtöktől szombatig a szlovákiai Füleken; a magyaron kívül szlovák, cseh, roma, szír és okcitán származású vendége is lesz a három
Akik olyan programra vágynak, ahol a zene mellett a színház is jelen van, ráadásul csodálatos természeti környezetben, azoknak ezen a héten ideális úti cél Vác.
Változatos zenei programokkal és tizenhárom borvidék pincészetének kínálatával háromnapos fesztivál kezdődik július 5-én Keszthely történelmi belvárosában.
Szabadtéri kiállításokkal és koncertekkel viszi közelebb a kultúrát a helybeliekhez és a városba látogatókhoz több mint két hónapon át a SzegedArt fesztivál.
Neves hazai és külföldi fellépőkkel rendezik meg a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivált június 22. és 29. között a tóparti városban, ahol az esti koncertek mellett nyilvános mesterkurzusokat, valamint hangszerkiállítást és -vásárt is tartanak – közölt
Zalaegerszegen a megyei könyvtárban a régi idők játékaiból nyílik kiállítás, a törvényszék épületében tárlatvezetést tartanak, a büntetés-végrehajtási intézet pedig stilizált cellát rendez be június 22-én, a múzeumok éjszakáján.
Több zenés produkció, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit.
A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök szerint az ellenzéki politikus köszönettel tartozik neki.
A bizottság elnöke balról és jobbról is kapott kritikát.
The Tisza Party was exposed well in advance.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) több villámkampányt tartott, mert Magyar Péter és a Tisza Párt olyan dolgokkal jött elő, ami már nekik is sok volt.
Pep Guardiola bosszankodhat, nagyon fontos játékosát veszítette el a City.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
Pep Guardiola bosszankodhat, nagyon fontos játékosát veszítette el a City.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.