
A jövő szombatig tartó rendezvényen hatvan helyszínen több mint kétszáz koncerttel, színházi előadással, filmvetítéssel és kísérőprogrammal várják a közönséget.
A képzést sikeresen elvégző csapatok akár 150 ezer euró befektetést is kaphatnak az energetikai innovációk támogatására létrehozott InnoEnergy-től.
Az elmúlt napokban a rendezvényhelyszíneken napról napra sok tízezren, a keddi tűzijátékon pedig több mint 700 ezren vettek részt.
A rendezvényt a szabadtéri színpadon gálaműsorral nyitják meg, melyen a helyi előadók mellett fellép Kertesi Ingrid operaénekes, a Custos Consort régizene-együttes és Szászvárosi Sándor viola da gamba művész.
Augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik majd be a karneváli menetben – ismertette az idei karnevál számait a cívisváros kulturális alpolgármestere hétfőn nemzetközi sajtót
A Magyar Nemzeti Filmalap rendezésében megvalósuló programsorozat fő témája ebben az évben a film és a zene lesz.
A 22. Zsidó Kulturális Fesztiválon koncertek, improvizációs est és könyvbemutatók is várják a közönséget hét budapesti helyszínen szeptember 9-ig – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
A 17. alkalommal megrendezett fesztiválon neves nemzetközi és hazai előadók várják a közönséget péntektől három napon át.
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hogyan formálta az árapály-öntözés a világ első városait Mezopotámiában?
Budakeszin bukkantak rájuk.
Népszerű az esztergomi gyártású Suzuki Vitara, de érdekes módon egy másik autómárka áll a toplista élén.
Számos vállalkozás látta kárát a bűncselekmény-sorozatnak.
Menekítették az embereket.
Száz év telt el, Istenem, s hová jutottunk azóta…
A Fidesz EP-képviselője az EP strasbourgi plenáris ülésén élesen bírálta az Európai Bizottság politikáját, és új vezetést sürgetett az európai polgárok valós érdekeinek képviseletére.
Számos vállalkozás látta kárát a bűncselekmény-sorozatnak.
Menekítették az embereket.
A Fidesz EP-képviselője az EP strasbourgi plenáris ülésén élesen bírálta az Európai Bizottság politikáját, és új vezetést sürgetett az európai polgárok valós érdekeinek képviseletére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.