Szerelmet ígért, prostitúcióra kényszerítette a nőket
A dunaújvárosi férfi és családja felélte, amit az áldozatok kerestek, majd egyiküket vallomásának visszavonására próbálták rávenni.
A dunaújvárosi férfi és családja felélte, amit az áldozatok kerestek, majd egyiküket vallomásának visszavonására próbálták rávenni.

A Németországba kiszervezett prostituáltakat folyamatosan lelki terrorban tartották.

Az egyik áldozat tizenkét éves volt.

Egészen Németországig nyúlnak az ügy szálai.

A bűnszervezetben, erőszakkal elkövetett futtatás emberkereskedelemnek minősül, ami akár húsz év szabadságvesztéssel is járhat.

Összesen 185 000 dollárt adományozott a Szexmunkások Segélyszervezete nevű szervezetnek.

Több mint 200 millió euróval segíti a spanyol kormány a prostitúció felszámolását.

Vádat emeltek egy pár ellen, akik a vád szerint nőket kényszerítettek prostitúcióra.

Az emberkereskedelem tulajdonképpen a védtelenek illegális áruba bocsátása, elsősorban szexuális kihasználás és kényszermunka céljából.

Egy találka ára a legfelkapottabb lányok esetében ezertől ötezer euróig terjedt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Oroszország multikulturális szövetét történelmi folytonosság jellemzi.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.