Etiópiai puccskísérlet: meggyilkolták Amhara tartományának vezetőjét és annak tanácsadóját
Egy sikertelen puccskísérlet során meggyilkolták az etiópiai Amhara tartomány vezetőjét és annak tanácsadóját – számolt be az állami média vasárnap.
Egy sikertelen puccskísérlet során meggyilkolták az etiópiai Amhara tartomány vezetőjét és annak tanácsadóját – számolt be az állami média vasárnap.

Meglőtték Seare Mekonnen etióp vezérkari főnököt – jelentette be Abij Ahmed Ali kormányfő a televízióban vasárnap. Órákkal korábban sikertelen puccskísérletet hajtottak végre az afrikai ország északnyugati részén.
Egy ankarai fellebbviteli bíróság pénteken jóváhagyta az életfogytiglani börtönbüntetést 37 katona esetében, akiket azzal vádolnak, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő ellen a 2016. július 15-ei puccskísérlet során állítólag merényletet készültek elkö
Nem idegen a puccskísérlet a kínai politikai kultúrától, egy Pekingben terjedő pletyka azonban a hagyományoknál is tovább megy.

Puccskísérlettel vádolja a tüntetőket az ukrán elnök, ultimátumot adtak Klicskóék – egyelőre politikai keménykedésre váltottak az utcai összecsapások helyett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.