Putyin kemény választ ígér a puccskísérletre + videók
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül.

Ed Luttwak Jimmy Carter óta minden amerikai elnöknek dolgozott.

A hatóságok több mint négyszáz embert tartóztattak le a kongresszus feldúlása után.

A legnagyobb titokban zajlanak az előkészületek, hogy Jakab Péter ismét megszerezhesse a vezetést a Jobbikban.

A Közel-Kelet politikai futóhomokján viszonylag stabilnak tűnő Jordániában a hónap elején valami történt.

A hatóságok vasárnap és hétfőn két partraszállási kísérletet hiúsítottak meg a főváros közelében.

Az arab államok közötti információs háború állhat az emírről szóló híradások mögött.
Erőszakos hatalomátvételt hiúsított meg a Szudánt irányító átmeneti katonai tanács (TMC) egyik tagjának csütörtök esti bejelentése szerint. Ez egy héttel azután történt, hogy a TMC és a demokráciapárti ellenzéki koalíció megállapodott a hatalom megosztásá
Egy sikertelen puccskísérlet során meggyilkolták az etiópiai Amhara tartomány vezetőjét és annak tanácsadóját – számolt be az állami média vasárnap.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az időjárás egyelőre nem alkalmas a síelésre.

Nem a nyilvánosság előtt vívta harcát a gyilkos kórral.

Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

Orbán Balázs szerint a céljuk, hogy leváltsák a magyar kormányt, mert az útjában áll a háborúpárti terveknek.

A két ország közötti feszültség ismét a tetőfokára hág.

A különös rabló egy kis másnapossággal megúszta a kalandot.

Thirty seconds on the Tisza Party’s austerity measures.

Azok szenvednék meg leginkább, akik ma is minimális haszonból élnek és a legkiszolgáltatottabb szereplők a gazdaságban.

Az elmúlt évtizedben kimagasló eredményeket ért el hazánk ezen a téren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.