Puccsszakértőből elnökök taxisofőrje – egy aradi Washingtonban

Államcsínyek kitervelői használták sorvezetőnek a kézikönyvét, három ország hadseregének és Jimmy Carter óta minden egyes amerikai elnöknek dolgozott. Az Aradról származó Edward Luttwakot magyarországi könyvbemutatója, a Századvég Kiadó rendezvénye után kérdezte a Lugas.

EL SALVADOR-GUERRILLAS-DANCE Fotó: DOMINIQUE FAGET

– Az idősebb George Bushsal könnyű volt együtt dolgozni, a fiával, W.-vel már nem annyira. De a személyes kedvencem Ronald Reagan – feleli. – Elküldött Salvadorba, és mindent rám bízva azt mondta: sorra veszítem el a gerillaháborúkat, Salvadorban viszont nyerni akarok. Én pedig azt mondtam, rendben! Reagan egyetlen feltétele az volt, hogy amerikai csapatokat ebbe egyáltalán nem lehet bevonni. Akkor ugyanis manipulálni lehet a tévéfelvételeket, holttesteket vághatnak a képek közé. Így aztán zsoldosokkal mentünk oda. Reagan javára írható, hogy mindent rám bízott, majd vállalta is a felelősséget a történtekért. Ezért aztán mindenki szeretett neki dolgozni.

Megemlékezés a meggyilkolt francia nővérről, aki egy salvadori gerillakórház lebombázásakor vesztette életét, 1999. Fotó: AFP/Yuri Cortez

Carter evangelizáló keresztény elnök volt, aki pacifistaként állt egy katonai birodalom élén, de nem volt hajlandó katonai erő bevetésére. Márpedig egy pacifistának máshol kellene gyakorolnia a pacifizmusát, nem a Fehér Házban. Ő a felelős azért, hogy az irániak a mai napig szenvednek az ajatollahok uralmától – mondja Luttwak a legkevésbé kedvenc elnökéről szólva.

A méhek szakírójáról kevéssé képzelhető el, hogy a szorgos mézgyűjtők a kaptárhoz szólítanák. De a puccsok szakértőjével más a helyzet.

– Cson Du Hvan dél-koreai tábornok az 1979-es államcsínye során ráuszította a hadsereget a diákokra Kvangdzsu térségében, amely mindig is ellenlábasa volt Szöulnak, a fővárosnak, hogy géppuskázzák le őket. Az amerikaiak ezt tétlenül nézték, hiszen Észak-Korea volt a közös ellenség, de a rákövetkező demokráciában sem vonták Csont felelősségre, hanem a 80-as évek végén buddhista kolostorba vonulhatott. Meghívott a beiktatására is, ahol egy amerikai újságíró mellett én voltam az egyetlen külföldi vendég – emlékezik vissza Luttwak, akit John Le Carré, a kémregényírók koronázatlan királya Niccolo Machiavellihez, A fejedelem reneszánsz kori szerzőjéhez hasonlított a puccsok elfogultságtól mentes, már-már cinikusan tárgyszerű leírásáért.

Luttwak, aki közel állt az amerikai demokráciaexportáló és – persze amerikai sablon szerint – „nemzetépítő” neokonzervatív körökhöz, jó tanáccsal szolgál a világuralmi terveket szövögetőknek.

Ami Szaddámnál is rosszabb

– Ne fogj gyarmatosításba, ha nem ismered sem a szabályait, sem pedig az adott ország társadalmát! – vallja, hozzátéve: – Az amerikaiak 2003-ban benyomultak Irakba, de ahhoz már nem volt bátorságuk, hogy közvetlenül kormányozzák azt. Pedig ezt kellett volna tenniük a következő ötven évre. Ám erre egyáltalán nem álltak készen. 2003-ban az iraki háborúval szemben foglaltam állást az amerikai szenátus külügyi bizottságának felkért szakértőjeként. Lehet, hogy szörnyen hangzik, de az volt a véleményem, hogy Szaddám Huszein elvégzi a feladatát, és minden más eshetőség rosszabb lenne hozzá képest. Ő ugyanis visszatartotta a szunnitákat attól, hogy elbánjanak a síitákkal, a türkméneket attól, hogy nekiessenek a kurdoknak vagy éppen a Talabáni klán kurdjai tegyék ezt a Barzáni klán kurdjaival. A véleményem az volt, hogy Irakban nem lehet demokráciát teremteni. Erre az volt a válasz: ez rasszista megjegyzés. Mire én: nem, ez kulturális megjegyzés. A külügyi bizottsági ellentanú erre azzal replikázott: az iraki fejlett társadalom, százezer mérnökük van. Mondom erre én: adjon nekem fejenként négyszáz dollárt, és hozok akárhány mérnököt, az egyetemükön ugyanis baksisért cserébe szakmányban állítják ki a kamu diplomákat – idézi fel kongresszusi meghallgatását Edward Luttwak. Akkoriban az említett szenátusi bizottság elnöke bizonyos Joe Biden volt. 

Nyolcvan felett már nem megy úgy 

Megkérdeztük a katonai stratégát, szerinte jó ötlet-e, hogy az azóta a Fehér Házba költözött Biden a kilencedik ikszet is megkezdve újabb ciklusra jelölteti magát 2024-re.

Biden minden korábbi elnökhöz képest többet tud a külpolitikáról. Nagyon lelkiismeretesen végezte a bizottsági elnöki feladatát. De ugyanúgy nyolcvanéves, ahogyan én magam is. Mármost a helyzet az – és ezt saját magamról tudom –, hogy ebben az életkorban romlik az ember értelmi képessége, beleértve a memóriáját is. Úgy látom, kettőnk közül én vagyok intellektuális szempontból a jobb formában

– mondja.

Edward Luttwak a Századvég Kiadó rendezvényén. Fotó: Kurucz Árpád

A puccsoknál talán csak a búvárkodás érdekli jobban. Meg a női nem. Büszkén meséli, hogy az előző éjjel egy budapesti szállodában úszás közben megismerkedett egy szegedi mérnöknővel. De a marhák iránt sem közömbös, ráadásul ezek az állatok szépen hoznak a konyhára. Bolíviában tartja a sajátjait.

– A tehenek imádója vagyok, akárcsak a hinduk. Magam nem élek Bolíviában, csak évente háromszor látogatok oda, alkalmanként három–kilenc napra, ugyanis nem foglalkozom a hagyományos értelemben vett állattenyésztéssel. Az állataim ridegtartáson vannak. Egy idő után a bikákon túl kell adnunk, mert cserélni kell őket a belterjesség kiküszöbölése miatt. A bolíviai–brazil határon adjuk el őket, az igazság az, hogy törvénytelenül… – meséli.

Aradról Palermóba, majd Washingtonban

Ő az egyetlen aradi Washingtonban, szereti hangoztatni. Kettőt az egyben akció, ahogy fogalmaz: ugyancsak az egyetlen aradi, aki a szicíliai Palermóban járt iskolába. Zsidóság – ez az első szó a beszélgetésünkben, amelyet egyszer csak angolról magyarra váltva mond. Az aradi zsidók magyar érzelműek voltak, igaz, csak 1944-ig. Aradnak nem volt egyeteme, viszont tanult polgárzsidók lakták. A középiskolában románul és magyarul tanultak, az angolt harmadik nyelvnek lehetett választani, ahogyan édesanyja is tette.

– Boldogul-e még a magyarral? – kérdezzük.

– Valamelyest ma is emlékszem rá, például amikor ma reggel tejjel kínáltak a szállodában, rögtön beugrott: Boci, boci tarka / Se füle, se farka…

Tippek államcsínyekhez. A puccsnak gyors lefolyásúnak kell lennie, ha mondjuk éjfélkor kezdődik, a hajnali órákra már véget is kell érnie, mielőtt bárki feleszmélne – állítja a puccsszakértő Edward Luttwak. A fejlődő világ azért volt kedvező terep az ilyen hatalomátvételekhez, mert amíg a gyarmatosítók az elitekre hagyták a hatalomgyakorlást, a társadalom kiszolgáltatott maradt. A Puccsisták kézikönyvének összefoglaló táblázata szerint miközben Afrikában, Ázsiában vagy Latin-Amerikában egymást érték a hatalomátvételi kísérletek, addig Európában kevésbé voltak jellemzők. A világrekordot az Afrika keleti partjainál található Comore-szigetek tartja 1975 és 2003 között tizennyolc próbálkozással – igaz, a legtöbb kísérlet elvetélt. Az Európai Unió mai tagállamai közül Cipruson, az egykori Csehszlovákiában, Görögországban, Lengyelországban, Portugáliában és Romániában hajtottak végre sikerrel ilyen hatalomátvételeket, természetesen még jóval az uniós tagság előtt. Európa leghíresebb államcsínye mindamellett a mai napig az 1917-es oroszországi bolsevik puccs maradt, amely megforgatta az egész világot.

Borítókép: Salvadori gerillák fegyveres mulatsága 1982-ből (Fotó: AFP/Dominique Faget)