Nagy szívességet kapott a Fradi, Bognár György szerint ennél már nincs lejjebb
A felcsútiak kiütötték a Paksot, így már egy döntetlen is elég a Ferencvárosnak a bajnoki címhez.
A felcsútiak kiütötték a Paksot, így már egy döntetlen is elég a Ferencvárosnak a bajnoki címhez.

Május 16. és 20. között Felcsúton tizenhatodszor rendezik meg a Puskás–Suzuki Kupát.

A Puskás Akadémiáról, Orbán Viktorról és Magyar Péterről is beszélt a nagyvállalkozó.

Tóth Balázs volt a meccs hőse, pedig a Fehérvár kapusa a Puskás játékosa, erre reagált az edző.

Nagy Zsolt jól tudja, lépéshátrányba kerül a Puskás Akadémia, ha nem nyer pénteken.

Botka Endre nemcsak a futballban, a jelek szerint a horgászatban is profi.

A szerb támadónak „nézeteltérése” volt a csapatkapitány Dibusz Dénessel.

A Puskás Akadémia zsinórban negyedszer is borsot tört a ferencvárosiak orra alá az NB I-ben.

A második játékrészben mindkét csapat betalált, ám a győztes gólt egyikük sem tudta megszerezni.

Nagy Zsolt számára jó érzés, hogy korábbi csapattársaival együtt küzdhet címeres mezben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.