A Fradi után Szoboszlai csapata is segített szorosabbá tenni a magyar bajnokságot
A saját szurkolóit kritizáló edző együttese két piros lappal zárta a rangadót.
A saját szurkolóit kritizáló edző együttese két piros lappal zárta a rangadót.
Szoboszlai Dominikék a BL-ből kiesett Arsenalt fogadják a forduló rangadóján.
Fordulatos döntetlent hozott a kiesési rangadó.
Palasics Kristóf védései döntőnek bizonyultak.
A pénteki rangadó egyben mindkét csapatnak főpróba a BL-negyeddöntő előtt.
A Liverpool edzője, Arne Slot eldöntötte, Szoboszlai Dominikkal a kezdőben veszi fel a küzdelmet Pep Guardiola csapata ellen.
A Holland Labdarúgó-szövetség leszögezte, hogy a rendőrszakszervezetek gyakran használták kampányra a futballt az évek során, és ez most sincs másként.
Franciaország−Belgium a nyolcaddöntők legrangosabb párosítása az Európa-bajnokságon.
Makreckis kiállítása már végképp nem fért bele a Fradinak, Varga Barnabás fél órát játszott.
A Ferencváros már bajnokként játszik a Kecskemét vendégeként, amelynek viszont még hajtania kell az ezüstéremhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula.
A brüsszeli vezetés csak a saját érdekét nézi.
A társaság szerbiai befektetései nemcsak hozták, hanem túl is szárnyalták eredeti várakozásaikat.
A nőt kórházba szállították.
Andrij Szibiha Szijjártó Pétert gyalázta, most tárgyalna vele.
Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson sokat idézett, neonfényes thrillere Christopher Lamberttel, egy megunhatatlan magyar vígjáték és a 80-as évek zenés kultfilmje várja a nézőket az ingyenes esti vetítéseken.
A főpolgármester több képviselő ellen is összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett. Lapunk információi szerint további képviselők is hamarosan sorra kerülnek.
Andrij Szibiha Szijjártó Pétert gyalázta, most tárgyalna vele.
Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson sokat idézett, neonfényes thrillere Christopher Lamberttel, egy megunhatatlan magyar vígjáték és a 80-as évek zenés kultfilmje várja a nézőket az ingyenes esti vetítéseken.
A főpolgármester több képviselő ellen is összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett. Lapunk információi szerint további képviselők is hamarosan sorra kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.