Rapid délutáni friss – Hozta a kötelezőt Webernek a Tisza Párt + videó
Magyar Péter már leadta a jelentését Brüsszelnek, amiért vélhetően majd megsimogatják a buksiját.
Magyar Péter már leadta a jelentését Brüsszelnek, amiért vélhetően majd megsimogatják a buksiját.

Kiderült, ki a Momentum utódja az EP-ben, és ez a Tisza Párt.

A kormányfő interjúját Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője elemezte.

Kollégáink is hiába vártak arra, hogy a tegnap esti tüntetésen riporternőket ért inzultusokkal kapcsolatban megszólaljon bárki a balliberális oldalról.

A pride melletti keddi tüntetést sem hagyták ki kollégáink.

Nagyot ment a hétvégi időközi választásokon a Fidesz, ahol a Tisza-vezér pártja ismét nem mert elindulni.

Hivatalosan is bejelentette Orbán Viktor, hogy hazánk kilép a Nemzetközi Büntetőbíróság intézményéből, mert az politikai bírósággá változott.

Nem tesz különbséget a törvény a droglaborban előállított dizájnerdrogokat terjesztők és az úgynevezett „vegyészek”, valamint minden más pszichoaktív szerekkel kereskedők között.

Nem szakított „hagyományaival” a Tisza-vezér, most a vidéki emberekbe szállt bele, mondván, ott nincsenek valódi munkahelyek.

Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársa vitatták meg a témákat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar miniszterelnök egy kis videót osztott meg közösségi oldalán, a csütörtöki, Kossuth-téri ünnepi műsorból.

Minden vármegyében megszűnik a korábbi száraz időszak miatt elrendelt korlátozás.

Látványosan dőlt meg a „független” média mítosza október 23-án.

Az internet mémkészítői alaposan kifigurázták, ahogy a Telex propagandistája ajnározta a Tisza Párt elnökét, de megszólalt Hont András is.

A migráció árát a nők fizetik meg.

Nem maradt el a válasz a legutóbbi ukrán dróntámadások után.

„Ez a szuverenitás ára!”

Tízéves rekordot adott át a múltnak olimpiai bajnokunk, az is kiderült, mit mondott a világhírű edzője, Bob Bowman.

Hungary's experience in World Wars is precisely why it does not want to and will not go to war, Prime Minister Viktor Orban declared in Brussels.

A Red Bull feljavulásával a holland pilóta visszaszállt a vb-címért folyó harcba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.