Szijjártó: Puskás öröksége a magyar nemzet büszkesége
Szijjártó Péter megkoszorúzta Puskás Ferenc szobrát Florentino Pérezzel, a Real Madrid FC elnökével.
Szijjártó Péter megkoszorúzta Puskás Ferenc szobrát Florentino Pérezzel, a Real Madrid FC elnökével.

A gyanú szerint 2014-ben és 2015-ben összesen 1,062 millió eurót titkolt el az ország adóhatósága elől.

Igaza lett Gerard Piquének, a sevillai 0-0-s döntetlen után pesszimistán nyilatkozó Barcelona-csapatkapitánynak.

A Valencia ellen a csatár harminc másodperc elteltével, első labdaérintéséből a hálóba bombázott.

Elmagyarázta, ezt nem tehetik meg a szurkolóikkal, még akkor sem, ha zárt kapus a meccs.

Gareth Bale sokat köszönhet Madridnak. Zsíros szerződést és a világ egykor legdrágább játékosa címet.

Megmaradt a Barcelona kétpontos előnye a Madrid előtt.
Jadon Sancho és Timo Werner után egy újabb ifjú Bundesliga-sztárra, Kai Havertzre vetették ki a hálójukat a topklubok.

A Real Madrid ellen még a siketnémát is kiállítják reklamálásért.

Puyol egy pillanatra el is szédült, a földre került, de aztán megrázta magát, és folytatta a játékot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Eltűnt, leszedte magát a közösségi médiáról, mintha sosem létezett volna.

Egy időben kért segítséget tőlük az Országos Mentőszolgálat és a Pest vármegyei rendőrség egy különös ügy miatt.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.

A kormányfő a béke üzenetét vitte.

A globális liberális hálózat célkeresztjébe került Lengyelország is.

A Real Madrid és a Barcelona először találkozott a 2025/26-os idényben.

Az FTC kapusa szerint ez egy nagyon elgondolkodtató vereség.

Az FTC trénere nem fogta vissza magát a ZTE elleni vereséget követően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.