Real Madrid-üzenet a VAR-nak: ezt vegyétek el, ha tudjátok + videó
A Real Madrid négy forduló után is százszázalékos mérleggel vezeti csoportját.
A Real Madrid négy forduló után is százszázalékos mérleggel vezeti csoportját.
A tartalékos Real Madrid 3-0-ra verte a Bragát, és csoportelsőként jut tovább a BL-ben, csakúgy mint a szintén hibátlan Bayern München. Az Inter is továbbment a legjobb 16 közé.
A szerdai játéknapon öt csapat válhat már két körrel a vége előtt negyeddöntőssé a Bajnokok Ligájában.
A Real Madrid elveszítette az első helyét a La Liga-tabellán.
Az aranylabdás, vb-ezüst-, és bornzérmes középpályás a Barcelona ellen játszotta pályafutása ezredik mérkőzését.
A Barcelona vezetőedzője frusztrált a vereség miatt, Modric pedig leborul Bellingham lábai előtt.
Két olyan sztár is betalált a Barcelona–Real Madrid rangadón, akik most debütáltak az El Clásicón.
A Barcelona veretlen az idei bajnokságban, mégis a Real Madrid mögül várja a rangadót.
A Real Madrid a Braga vendégeként aratott 2-1-es győzelemmel továbbra is százszázalékos a Bajnokok Ligájában.
A Köbenhavn kiegyenlített mérkőzést játszott az Old Traffordon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek az Országház előtt.
Magyar Péter embere szerint a Vörös Hadsereg úgy ment át a hősökön, mint majonézes tej a kutyán.
A mostani lesz a harmadik békemenet az orosz-ukrán háború kitörése óta, ami még fontosabbá teszi a kiállást a kormány békepárti politikája mellett.
Veletek vagyok! – üzente a volt igazságügyi miniszter félreérthetetlen módon.
A háttérben zajlanak a tárgyalások a budapesti békecsúcs előkészítésére – hívta fel a figyelmet Deák Dániel.
Az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón a budapesti békecsúcsról is beszélt.
Magyar Péterék ezután meghívták a rendezvényükre Donald Tusk emberét.
A Békemeneten való részvételre buzdította honfitársait a miniszterelnök.
On the anniversary of the 1956 Revolution, Prime Minister Viktor Orban emphasized the importance of unity and concord instead of war, encouraging Hungarians to join the Peace March.
Arne Slot játékosa kulcsszerepet játszott abban, hogy az angol bajnok megtörte rossz sorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.