Zidane, Ronaldo és Bale után Hazard szégyent hozott a Real Madridra
Története legdrágább igazolását rúgta ki a Real, noha jövő nyárig még érvényes lett volna a szerződése.
Története legdrágább igazolását rúgta ki a Real, noha jövő nyárig még érvényes lett volna a szerződése.
A Szaúd-Arábiába csábított Aranylabda-győztes jövőjéről a Transfermarkt közölt exkluzív információt.
Hivatalos honlapján jelentette be a spanyol csapat, hogy hét év után távozik a válogatott sztárja.
Carlo Ancelotti szerint szomorú, hogy fontos futballisták hagyhatják el a királyi gárdát.
A Real Madrid szerda esti bajnokija drámai hajrá végén dőlt el.
Példátlan döntéssel kompenzál korábbi hibákat a spanyol versenybizottság.
A Real Madrid brazil sztárjának távozásáról pletykáltak a valenciai eset után.
A Real Madriddal Euroliga-győztes kosárlabdázó úgy érzi, mindent megnyert, amit ebben a sportágban el lehet érni.
Az ötszörös aranylabdást egy német nagyvállalkozó segítségével hozná el a Bayern a szaúdi al-Naszrtól.
Vinícius Juniort rasszista inzultus érte a Valencia stadionjában, a Real Madrid kiáll a bántalmazott játékosa mellett, és bíróságra viszi az ügyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint azokhoz is szólni kell, akiket a Tisza megtéveszt.
Mohácsy István szerint minden idők egyik legnagyobb Békemenetén a fiatalok is tömegesen kiálltak a béke és a hazaszeretet mellett.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a Békemenet túlmutatott önmagán, és hónapokra meghatározhatja a közélet hangulatát.
Este drasztikus változás várható.
A Patrióták Európáért pártcsalád vezetői közös nyilatkozatban erősítették meg meggyőződésüket a kontinens jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekben.
A külgazdasági és külügyminiszter erről akkor beszélt, amikor Washingtonban átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nevében.
Ha a drukkerek időben visszaérnek, a Groupama Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.
A miniszterelnök a fiataloknak is üzent október 23-i beszédében.
Közösségi oldalára tett fel egy különleges videót a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a magyarok nélkül soha nem bukott volna meg a kommunizmus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.