Elkapták a szegedi őrjöngőt
A szakértők szerint kábítószer hatása alatt állt.
A szakértők szerint kábítószer hatása alatt állt.

A két tolvajt még aznap elfogta a rendőrség.

Van ott néhány dolog, amire jobban kell vigyázni.

A csomagküldő szolgálatok soha nem kérik el a bankszámlájának, valamint a bankkártyájának adatait.

Egyszerű odafigyeléssel csökkenthetjük a betörés kockázatát.

Bécsben és Madridban is felmerült az erőszak gyanúja, a kölni bíboros pedig az éjféli misén köszönte meg a rendőrük áldozatkész munkáját.

Harminc embert kellett kimenteni.

Több rendőr járja majd az utcákat és jobban figyelnek a rendezvényekre is.

Egy férfi egy gránáttal a kezében fenyegetőzött az utcán a tragédiához közeli téren.

Egyelőre nem tudják, hogy mi a kapcsolat az áldozatok között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.