Rendőrnek adták ki magukat, így csaltak ki pénzt vásárlóiktól
A rendőrség a tetteseket elfogta és kezdeményezte letartóztatásukat.
A rendőrség a tetteseket elfogta és kezdeményezte letartóztatásukat.

A férfi január 3-án tűnt el.

Rejtőzködő dzsihadistát tartóztatott le az olasz rendőrség.

Az új évben újabb terrorgyanús személyeket toloncoltak ki Olaszországból.

Keserves körülményekre bukkantak a rendőrök.

Itt a 2024-es körözési toplista.

Kilencen, köztük rendőrök is megsérültek.

Közel félszázan pedig ittasan ültek volán mögé.

Akit az utcán ér a szilveszteri jó hangulat, másnap már a fronton találhatja magát, hívták fel a figyelmet.

Lakástűzhöz hívták őket, bűncselekményről lehet szó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.