Medvegyev: Trump láthatatlan tengeralattjárókkal riogat
Medvegyev gúnyosan egy képzeletbeli sorozat új epizódjához hasonlította Trump kijelentését.
Medvegyev gúnyosan egy képzeletbeli sorozat új epizódjához hasonlította Trump kijelentését.

Olyan klímapolitikával szembesültünk, amely a nyugati gazdaságokat lerombolja, a dolgozó középosztályt elszegényíti.

Az elmúlt 1-2 hónapban a hazai háztartási forint betétállomány ismételten növekedésnek indult, és megközelítette a 10 ezer milliárd forintot.

Fleck Zoltán megmondóember állapotában nem történt érdemi javulás.

Ezrelékkel mérhető az átvezényelt szakdolgozók száma, egyetlen elektív, ütemezett ellátást sem kell leállítani.
A magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére.

A Médianéző Központ igazgatója szerint a DK azért állítja azt, hogy a kormányjavaslat elítélteket engedne vissza a társadalomba, mert szeretné elterelni a figyelmet a valódi problémákról.
Az ellenzéki képviselők és a hozzájuk köthető szervezetek, sajtótermékek riogatásával kapcsolatos folyamatokat a gazdaság szereplői nem érzékelik.

Az álhírterjesztés öngól. Ugyanis ha az illető elhiszi, amit hirdet, akkor olyan mértékben gyanútlan és hiszékeny, hogy alkalmatlan bármiféle közfeladat ellátására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.