Negyvenöt éve tiltották el a Bergendy-együttest a színpadokról
A Kádár-rendszer könnyűzenei politikájában mindig is jelentős szerepet játszott a letiltások széles tárháza.
A Kádár-rendszer könnyűzenei politikájában mindig is jelentős szerepet játszott a letiltások széles tárháza.

A Living In A Ghost Town című dal korábban készült és a jelen helyzetre fésülték át.

87 éves korában elhunyt Little Richard, polgári nevén Richard Wayne Penniman.
A keményrock-hullám emelte magasba és azóta is szinte folyamatosan ott van az Edda Művek.

A világ már csak olyan hely, ahol a rock immáron rétegműfajjá vált.

A nemzeti régiók létjogosultságáért folyó civil küzdelem ügyével rokonszenvezve egyre több művész teszi ki a kezdeményezés emblémáját a közösségi profilján látható képére.
Egyszerű színpadképpel, tökéletes hangzással, elsősorban klasszikussá érett, hetvenes évekbeli dalaival lépett színpadra az immár több mint fél évszázada dübörgő Deep Purple.

Tizennyolc esztendeje zenél. Szebelédi Zsolt, a sokoldalú, képzett muzsikus a jubileumok jegyében tölti az idei esztendőt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.