Magyar szoborfelirat miatt bírságolták meg az egyik polgármesteri hivatalt Romániában
Az elöljáró bíróságra megy a pénzbüntetés miatt.
Az elöljáró bíróságra megy a pénzbüntetés miatt.

Félmegoldásokat alkalmaz Románia az Ukrajnából származó gabonadömping elleni gazdatiltakozás csillapítása érdekében.

A magyar határszakaszon az illegális bevándorlók mintegy 59 százaléka járművekben elrejtőzve próbál meg törvénytelenül bejutni Magyarországra.

A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint kemény időszak elé nézhetnek az erdélyi magyarok 2024-ben.

A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint nem kell túlbecsülni a szorosabbra fűzött együttműködést.

Az elmúlt három esztendőben komoly aszály sújtotta keleti szomszédunkat.

Egyes romániai médiumok már le is csaptak a provokációra.

Lesznek olyan területek, ahol a költségvetési konszolidációnak a költségvetési kiadásokat is érintenie kell.

A bukaresti elit több mint száz éve dolgozik a nemzeti kisebbségek eltüntetésén.

A köztársasági elnök magánlátogatásra érkezett Nagykárolyba, ahol mintegy ötven román tiltakozó fogadta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.