A rendészeti feladatokra a magyar rendőrség felkészült!
A rendkívüli jogrend ideiglenes megszűnését követően is végrehajtják a hatósági karantén ellenőrzését, ha kell szankcionálják.
A rendkívüli jogrend ideiglenes megszűnését követően is végrehajtják a hatósági karantén ellenőrzését, ha kell szankcionálják.

Minden jel arra utal, hogy a figyelemfelhívások ellenére sem lehet elkerülni a tömeges megbetegedések fázisát – mondta Kovács Zoltán. Ezért döntöttek a sajtó munkájában is az új rend bevezetéséről.
Kovács Zoltán a kormány nevében is együttérzését fejezte ki a koronavírus első magyarországi áldozata családjának az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Ez a tudósítás tipikus állatorvosi ló, mert benne minden megtalálható, amit egy majdani zsurnalisztának nem szabad elkövetnie – írta az Emmi.

Jelentős – bruttó 14 százalékos – béremelést hajt végre a kormány a szociális területen – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.

Március 16–20. között rendezik meg Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach mindenkinek fesztivált. A rendezvényen ezúttal a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára gyűjtenek.

A főpolgármester azt mondta: máig nem tudják, hogy van-e alkalmas telek a Dél-budai Centrumkórház megépítésére a kelenföldi Etele tér közelében.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök szokatlanul nyitott és barátkozó volt.
Lázár János a térség országgyűlési képviselője, sokat fogunk a jövőben együtt dolgozni a pozícióink visszaszerzése érdekében – mondta Orbán Viktor.
Ahogyan tavaly, most is Orbán Viktor tartja az év első Kormányinfóját, a miniszterelnök holnap 11 órakor áll az újságírók elé a karmelita kolostor épületében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.