Református Szeretetszolgálat: A háború minden munkát és prioritást felülírt
Az MRSZ több száz tonna adománnyal, összesen harminc ellátási helyszínen segítette az ukrajnai háború érintettjeit.
Az MRSZ több száz tonna adománnyal, összesen harminc ellátási helyszínen segítette az ukrajnai háború érintettjeit.

Több mint kilencmillió forint összegű támogatás érkezett a Magyar a Magyarért Alapítvány számlájára.

Az ukrajnai háború miatt a hívek idén a segítségnyújtáson keresztül juthattak közelebb Krisztus ügyéhez.

A BOK-csarnokban kialakított tranzitponton összpontosul minden olyan szolgáltatás, ami az Ukrajnából érkező menekültek ellátását biztosítja.

A miniszterelnök fantasztikus összefogást látott az elmúlt három napban.

A lánglelkű költő bicentenáriumára a PIM által kidolgozott programsorozatról Demeter Szilárd főigazgatóval beszélgettünk.

Megjelent az Arcok és történetek – Magyar segítség a kereszténység bölcsőjében című kiadvány.

A Jászai Mari Színészház szabad lakóegységeit ajánlotta fel a fenntartó.

Mi, magyarok, első helyen Kárpátalját és az ott élő magyarokat akarjuk segíteni, de nem szenved szükséget senki, aki nálunk remél nyugalmat.

Szálláslehetőséget és ingyenes fuvart ajánlanak a rászorulóknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.