A végső bizalmunk mindig a feltámadt Krisztusban van

Ha az embert nem Isten képmásnak tekintik, olyannak, akiért meghalt az Úr, akkor mindenki egy sorszám, egy munkadarab lesz, aki nem több, mint egy nagy, lelketlen gépezet része – jelentette ki Lóczi Tamás esperes, sátoraljaújhelyi plébános. A katolikus pap a lapunknak adott húsvéti interjújában beszélt arról is, hogy az ukrajnai háború kirobbanása miatt ebben a nagyböjtben a hívek a segítségnyújtáson keresztül juthattak közelebb Krisztus ügyéhez.

Sátoraljaujhely,Lóczi Tamás Fotó: Teknős Miklós

Ha valaki azért, mert néhány hétig nem engedik be a templomba, elszakad az Istentől, akkor ő túlságosan ragaszkodik a külsőségekhez. Enyhébben fogalmazva, vele nem sikerült személyes Isten-kapcsolatot kialakíttatni. Egy ilyen időszak, amikor nem lehet szentmisén részt venni és szentáldozáshoz járulni, egy eucharisztikus böjt, ami után megerősödve kell visszatérni.

– Volt előnyük is a zárásoknak?

– A korlátozások pasztorális oldalról óriási lehetőséget adtak, hiszen módszertanilag színesítették az elérési csatornákat a hívekhez; rengeteg plébánia fejlesztette fel magát az online térben. Később a hívek értetlensége, zavarodottsága enyhült, az emberek idővel elfogadták, hogy ebben a világban ki vagyunk szolgáltatva bizonyos dolgoknak. Azt kell erősítenünk a hívekben, hogy egy kereszténynek erkölcsi kötelessége itt, a Földön minden olyan intézkedést megtartani, amit az emberi tudás, például az orvostudomány, ajánl az egészségünk érdekében. 

Az Isten ugyanis azért adta az értelmet, hogy használjuk. 

Nem felejtkezünk el ugyanakkor a hitünkről, mert a mi végső bizalmunk a feltámadt Krisztusban van. Én ugyanakkor az ész és a hit viszonyát nemhogy ellentétesnek nem látom, hanem vallom, hogy a kettő egymást erősíti.

– Hogyan lehet egy ilyen nehéz két év után oda- vagy visszatalálni Jézus Krisztus útjára?

– Mindig feladatunk megszólítani a keresőket, távollévőket, bizonytalanokat. Magam úgy gondolom, hogy egy plébániának minden társadalmi rétegnek és korosztálynak kínálnia kell lelki és más jellegű programokat, amelyeken keresztül az embereket el lehet vezetni a hit világosságára. S ennek itt, Sátoraljaújhelyen látom a gyümölcseit. Nem mindenki maradt meg mellettünk a megszervezett programjaink után, de van, aki ennek köszönhetően kezdett el templomba járni.

– A Covid derült égből villámcsapásként érte a világot, az emberek azóta is próbálják megérteni egy ilyen szörnyű időszak üzenetét. Mi lehet a válasz a kérdésükre?

– Az ember ne gondolja azt magáról, hogy mindenható, egy világjárvány alázatra, önmérsékletre nevel. Kiemeli a kiszolgáltatottságunkat, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem vagyunk segítség nélkül. A tudomány ugyanis, miként az országok intézkedéseinek hatékonysága, véges, de nekünk mindig ott van az Isten.

– Az ukrajnai háború kitörése szinte egybeesett a böjt kezdetével, a konfliktus hatására emberek milliói indultak útnak. Milyen támaszt adhat a bajbajutottaknak a húsvéti csoda?

– Ők azok, akik az elmúlt hetek eseményeit átélve igazi keresztutat jártak, így azonosulni tudtak Jézus nagypénteki megpróbáltatásaival. Mi talán abban tudunk a legtöbbet segíteni nekik, ha hívő emberként bekapcsoljuk őket a húsvéti esemény megünneplésébe, akkor a nagy ismeretlenségben lesz számukra egy nagyon ismerős közeg. Fel tudjuk nekik mutatni, hogy a legfontosabb kapcsolatuk, a kötődésük az Istenhez, adott esetben a katolikus egyház közösségéhez, itt is ugyanaz. Vagyis nem sodorhat olyan helyre az élet, ahol ne lennénk ugyanolyan közel az Istenhez. Ha ezt át tudjuk nekik adni, akkor nagyon sokat kapnak az újrakezdéshez.

– Sokan gondolják úgy, hogy a menekültek ellátása közben kisebb-nagyobb csodák történnek. Munkálkodik a Szentlélek?

– Természetesen, de én inkább az itteni csodákról tudok beszámolni. Arról, hogy valaki, akit nem érint közvetlenül a háború, képes együttérezni, és testvérnek tekinteni azt, aki esetleg nem is keresztény, és ez az érzés adományozásra, munkára vagy éppen imára indítja. A diákjaink is önkéntes munkát végeztek az egyházmegyei karitász tőlünk 85 kilométerre levő felsőzsolcai logisztikai központjában, illetve az intézményünkben megjelent egy ukrán menekült diák, aki rögtön részt is vett a hétindító áhítatunkon. Kértem a fiatalokat, éreztessék vele azt, hogy mellette állnak.

– A nem hívők és a bizonytalanok egy része a szörnyűségeket látva arra jut, hogy nincs Isten. Mások szerint van Mindenható, de cserben hagyja az övéit. Hol van az igazság?

– Ezek az érvelések csúsztatások, mert az ember bűnös cselekedeteit nem szabad az Úrra fogni, ez igazságtalan felelősségáthárítás lenne. Ezekben a helyzetekben egyébként a Jóisten ugyanúgy ott van, nem mint az események okozója, hanem mint olyan, aki meg tudja mutatni, hogy mindig mellettünk áll, és fölötte van a szörnyűségeknek. Nem úgy, hogy helyettünk megoldja a gondokat, hanem belátást hoz az életünkben, hogy változtatni kell. Vagy úgy, hogy jelzi a Szentlelken keresztül, hogy itt az idő a segítségnyújtásra. Egy keresztény ember mindenben észre tudja venni az Isten keze nyomát.

– Covid és háborúk nélkül sincsenek könnyű helyzetben a keresztény egyházak a 21. században, kicsit a nagypénteket éljük meg a mindennapokban. Jöhet feltámadás?

– Már számtalanszor jött, ennél sokkal nagyobb mélypontokból is. A török kor után az Egri Egyházmegyében tíznél is kevesebb pap volt, azután jött a felvirágzás, és hatalmas templomok épültek, az emberek visszataláltak Istenhez. A történelem arra tanít bennünket, hogy fellendülések és mélypontok mindig követik egymást. Valójában azonban nem is a mennyiségi, hanem a minőségi előrehaladás lényeges számunkra; az lenne fontos, hogy akik Krisztus követőinek vallják magukat, ők ezt a hétköznapokban is törekedjenek megvalósítani. Ha ez sikerülne nekünk, és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítanánk, akkor talán lenne olyan hatásunk a társadalomra, mint az őskeresztényeknek. Ők sokkal kevesebben voltak, de mégis nagyon vonzóan tudták megélni hitüket.

– A legfontosabb az lenne, hogy minél több fiatal csatlakozzon a keresztény egyházakhoz, és megtalálja az utat Istenhez. Mi kell ahhoz, hogy ez a küldetés sikeres legyen?

– Óriási lehetőség van az oktatásban, amelyet száz százalékban talán még mindig nem tudunk kihasználni. A fiatalok nyelvezetével élve  vonzó módon úgy kellene felmutatni a hitet, hogy ez őket megérintse. Ugyanakkor el kell  fogadni, hogy a nevelésben nem azonnal teremnek gyümölcsök, tanítványaink sokszor évek, évtizedek után adnak visszajelzést. Emellett persze a plébániai életnek is mozdulnia kell az ifjúság felé, illetve nagyon nagy lehetőséget látok az ifjúsági világtalálkozók rendszerében, amelyet még Szent II. János Pál pápa indított el. Magam is egy ilyenen vettem részt 2000-ben, az év őszén szeminarista lettem, és később a madridi és krakkói világtalálkozókra magam is vittem diákokat. S ugyanilyen fontos a Forráspont vagy a nagymarosi és az egerszalóki országos ifjúsági találkozó is, ezek maradandó élményeket adhatnak és közelebb vihetnek Istenhez.

– Segítség lehet az online tér ebben, vagy az internet világában a lényeg nem megy keresztül?

– Lehet segítség, én magam is használom az online teret, de ezek sohasem helyettesíthetik a személyes kapcsolatot és részvételt. Talán Németországból olvastam egy olyan statisztikát, amely szerint az ottani katolikusok 80 százalékának megfelelne az online világ, és nem olyan fontos nekik újranyitni a templomokat. Ez azt jelenti, hogy két dolgot nem sikerült eddig átadni nekik: a közösség lényegét és a szentáldozás mélységét, amiről az egész mise szól. Vagyis a világhálót ki kell használni arra, hogy elindítsuk az embereket az úton, de a cél mindig a közösség lesz, amelyben könnyebben rátalálunk Istenre.

– Sokan mondják, hogy az evangelizációban kulcsszerepe van a lelkipásztoroknak. De mitől lesz valaki jó pap?

– Leginkább akkor lehet sikeres egy pap, ha őszinte, és maga is tanítványként fogja fel önmagát Krisztus közösségében. Fontos, hogy ne mondjuk meg a tutit, és ne igazmondó bajnokként lépjünk fel. S ha az úton néhány dologban előrébb is járunk, akkor annak csak az lehet a célja, hogy segítő kezet nyújtsunk annak, aki távolabb van.

– Mit gondol, hogyan ünnepeljük majd a húsvétot néhány évtized múlva?

– Nem vagyok jós, a jövő számomra is titok. Azt azonban én is látom, hogy mint minden korban, most is van egy elég kemény és határozott áramlat, amely igyekszik kiszorítani a közéletből a keresztény értékeket. Pedig ha a kereszténységet különválasztják a hétköznapi élettől, akkor lassan minden elveszik, az ember méltósága is. Ha az embert nem Isten képmásnak tekintik, olyannak, akiért meghalt az Úr, akkor mindenki egy sorszám, egy munkadarab lesz, aki nem több, mint egy nagy, lelketlen gépezet része. Látjuk azt is, miként kezdték ki a társadalom alapsejtjét, a családot. S helyette a mai világ az egyént tornázta fel, és azt sugallja, hogy a boldogság záloga az, ha az embernek mindene megvan, és ha nincs, akkor akármilyen áron megszerezheti. Ez a gondolkodásmód azonban mindent tönkretesz. Nekünk ezzel szemben fel kell mutatnunk, hogy a kereszténység a normális élet pártján áll, amiből az emberi méltóság, a tisztelet, a becsület, a bizalom, a barátság és a házasság származik. S ha ezt hiteles, tiszta emberek képviselni tudják, akkor bízhatunk abban, hogy erre mindenkor felfigyel a világ.

Borítókép: Lóczi Tamás plébános (Fotó: Teknős Miklós/Magyar Nemzet)