– Az elmúlt két évben a pandémia, idén az ukrajnai háború miatt volt sajátos a nagyböjt. Miként lehet felkészülni a megpróbáltatások közepette a húsvéti ünnepre?
– Alapvetően ugyanúgy, mint máskor, mert fontos üzenet egy kereszténynek, hogy ha a világ összedől körülöttünk, akkor is Jézus Krisztus lesz a legfontosabb. Nem szabad, hogy bármi ezen a világon olyan mértékben befolyásoljon minket, hogy háttérbe szorítsa vagy akár csak elhomályosítsa Krisztus megváltását. Ám mivel nem vagyunk érzéketlen emberek, és Jézus sem volt az a Földön, hatással vannak ránk az események, az ukrajnai háború kitörése után a segítségnyújtás feldobott labda volt.
– Hogy érti ezt?
– A nagyböjtben három klasszikus gyakorlatot szoktunk a híveknek ajánlani: az imádságban való előrelépést, a jó cselekedetek gyakorlását és a böjtölést. Ebben a nagyböjti időszakban a jó cselekedetek gyakorlására nagyon konkrét lehetőség nyílt. Különösen büszke vagyok arra, hogy itt, Sátoraljaújhelyen két alkalommal is jelentős mennyiségű adományt gyűjtöttünk. A hívek megérezték, hogy ez is közelebb viszi őket Krisztus ügyéhez.
– Milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány a hívő emberek életében?
– A Covid merőben új dolgokat hozott, amelyekre egyikünk sem volt felkészülve. Gondoljunk csak bele, hogy két éve hosszú évtizedek után először éltünk át Magyarországon kijárási tilalmat! Vagy például az én generációm soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd nem lehet szentmisére menni, és mégis átéltük. A megfigyeléseim alapján a hívek többféleképpen viszonyultak a koronavírus-járványhoz és az amiatt meghozott intézkedésekhez. Voltak, aki elfogadták a helyzet, mások keményebben álltak hozzá, és azt mondták, hogy a korlátozásokra nincs szükség, a járvánnyal pedig nem kellene foglalkozni. Még azt a kérdést is feltették, hogy hol van a mi hitünk, ha becsukjuk a templomokat.
– Mit lehetett erre válaszolni?
– Írtam egy bejegyzést, amelynek azt a címet adtam, hogy „A formák rabságában”.
Ebben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a liturgia, a szertartás, a templom és az épület mind csak eszköz arra, hogy az Istennel személyes kapcsolatunk legyen. S olyan helyzetekben, mint a koronavírus-járvány, tudjuk megmutatni, hogy ezek az eszközök valóban elérték-e a céljukat.
Ha valaki azért, mert néhány hétig nem engedik be a templomba, elszakad az Istentől, akkor ő túlságosan ragaszkodik a külsőségekhez. Enyhébben fogalmazva, vele nem sikerült személyes Isten-kapcsolatot kialakíttatni. Egy ilyen időszak, amikor nem lehet szentmisén részt venni és szentáldozáshoz járulni, egy eucharisztikus böjt, ami után megerősödve kell visszatérni.
– Volt előnyük is a zárásoknak?
– A korlátozások pasztorális oldalról óriási lehetőséget adtak, hiszen módszertanilag színesítették az elérési csatornákat a hívekhez; rengeteg plébánia fejlesztette fel magát az online térben. Később a hívek értetlensége, zavarodottsága enyhült, az emberek idővel elfogadták, hogy ebben a világban ki vagyunk szolgáltatva bizonyos dolgoknak. Azt kell erősítenünk a hívekben, hogy egy kereszténynek erkölcsi kötelessége itt, a Földön minden olyan intézkedést megtartani, amit az emberi tudás, például az orvostudomány, ajánl az egészségünk érdekében.
Az Isten ugyanis azért adta az értelmet, hogy használjuk.
Nem felejtkezünk el ugyanakkor a hitünkről, mert a mi végső bizalmunk a feltámadt Krisztusban van. Én ugyanakkor az ész és a hit viszonyát nemhogy ellentétesnek nem látom, hanem vallom, hogy a kettő egymást erősíti.
– Hogyan lehet egy ilyen nehéz két év után oda- vagy visszatalálni Jézus Krisztus útjára?
– Mindig feladatunk megszólítani a keresőket, távollévőket, bizonytalanokat. Magam úgy gondolom, hogy egy plébániának minden társadalmi rétegnek és korosztálynak kínálnia kell lelki és más jellegű programokat, amelyeken keresztül az embereket el lehet vezetni a hit világosságára. S ennek itt, Sátoraljaújhelyen látom a gyümölcseit. Nem mindenki maradt meg mellettünk a megszervezett programjaink után, de van, aki ennek köszönhetően kezdett el templomba járni.
– A Covid derült égből villámcsapásként érte a világot, az emberek azóta is próbálják megérteni egy ilyen szörnyű időszak üzenetét. Mi lehet a válasz a kérdésükre?
– Az ember ne gondolja azt magáról, hogy mindenható, egy világjárvány alázatra, önmérsékletre nevel. Kiemeli a kiszolgáltatottságunkat, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem vagyunk segítség nélkül. A tudomány ugyanis, miként az országok intézkedéseinek hatékonysága, véges, de nekünk mindig ott van az Isten.
– Az ukrajnai háború kitörése szinte egybeesett a böjt kezdetével, a konfliktus hatására emberek milliói indultak útnak. Milyen támaszt adhat a bajbajutottaknak a húsvéti csoda?
– Ők azok, akik az elmúlt hetek eseményeit átélve igazi keresztutat jártak, így azonosulni tudtak Jézus nagypénteki megpróbáltatásaival. Mi talán abban tudunk a legtöbbet segíteni nekik, ha hívő emberként bekapcsoljuk őket a húsvéti esemény megünneplésébe, akkor a nagy ismeretlenségben lesz számukra egy nagyon ismerős közeg. Fel tudjuk nekik mutatni, hogy a legfontosabb kapcsolatuk, a kötődésük az Istenhez, adott esetben a katolikus egyház közösségéhez, itt is ugyanaz. Vagyis nem sodorhat olyan helyre az élet, ahol ne lennénk ugyanolyan közel az Istenhez. Ha ezt át tudjuk nekik adni, akkor nagyon sokat kapnak az újrakezdéshez.
– Sokan gondolják úgy, hogy a menekültek ellátása közben kisebb-nagyobb csodák történnek. Munkálkodik a Szentlélek?
– Természetesen, de én inkább az itteni csodákról tudok beszámolni. Arról, hogy valaki, akit nem érint közvetlenül a háború, képes együttérezni, és testvérnek tekinteni azt, aki esetleg nem is keresztény, és ez az érzés adományozásra, munkára vagy éppen imára indítja. A diákjaink is önkéntes munkát végeztek az egyházmegyei karitász tőlünk 85 kilométerre levő felsőzsolcai logisztikai központjában, illetve az intézményünkben megjelent egy ukrán menekült diák, aki rögtön részt is vett a hétindító áhítatunkon. Kértem a fiatalokat, éreztessék vele azt, hogy mellette állnak.
