Szász Júlia: Mérföldkőnek számít Shakespeare Júliáját alakítani
A fiatal színésznőt hatalmas meglepetésként érte a felkérés. Úgy véli, hogy egy gyönyörű, sokrétű, izgalmas szerepet kapott.
A fiatal színésznőt hatalmas meglepetésként érte a felkérés. Úgy véli, hogy egy gyönyörű, sokrétű, izgalmas szerepet kapott.
A ritka 400 éves könyv a becsült ár duplájáért kelt el.
A veszélyhelyzet enyhülésével az Első Magyar Karanténszínház WebSzínházzá alakul.
Kuriózummal lepi meg közönségét Shakespeare születésnapján a Maladype Színház.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ezernyi díjjal elhalmozott, Amerikában is otthonosan mozgó igazgatója állította színre a Pesti Színházban Shakespeare II. Richárd című drámáját.
Egy eredetileg gyerekeknek szánt, interaktív mikroszínházban próbálhatták ki a fesztiválozók rendezői érzéküket, a pár perces program egyszerre vicces és misztikus élmény volt.
Azt gondolná az ember, hogy könnyed nyári szórakozásra, kósza kis színházi kalandra csábít a Sztalker-csoport és a Gyulai Várszínház közös előadása, amely Shakespeare legnépszerűbb komédiáját mutatja be.
Meghalt Franco Zeffirelli olasz filmrendező, aki mindig a maga útját járta. Kitartott a hagyományos filmes eszköztár mellett, miközben Európában és Amerikában tombolt a modernizmus.
A legendás olasz rendezőt egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok divatjának. Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban.
A modern pénzügyi elit világát idéző környezetben játszódó darabban eltörpülnek a kósza jótulajdonságok, és bár a néző folyamatosan egy érzelmi hullámvasúton ül, senkinél nem tud hosszasan időzni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Bundesliga 15. fordulójánal nyitómeccsén a Bayern München 5-1-re kiütötte az RB Leipziget.
A miniszterelnök közösségi oldalán reagált a magdeburgi terrortámadásra.
A forgalom már zavartalanul halad az 1-es főút érintett szakaszán.
Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet.
Ismét tragédiába torkollt egy karácsonyi vásár Németországban.
Amikor a három nigériai férfi átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, kiderült, hogy mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza.
A Liga főtitkára elleni támadás valójában politikai bosszú volt.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Napjainkban egyre nehezebb helyzetben vagyunk, ha igazán jó és tartalmas animációs filmet szeretnénk egy családi mozidélutánon megnézni.
Tárgyal vagy harcol – Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Ukrajnának választania kell.
A Ferencváros a horvát sajtó szerint kétmillió eurót ajánlott Roko Jurisicért, ám eddig még nem született egyezség a játékos ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.