Csak álmodj tovább!

Meghalt Franco Zeffirelli olasz filmrendező, aki mindig a maga útját járta. Kitartott a hagyományos filmes eszköztár mellett, miközben Európában és Amerikában tombolt a modernizmus.

Alkotásaival a korszellem ellen lázadt Fotó: MTI/EPA/Giorgio Onorati

Van egy nemzedék, amelyik ha meghallja Nino Rota zenéjét, amelyet a Rómeó és Júlia 1968-as megfilmesítésére írt, a kamaszkori lángoló szerelemre gondol. Arra, ami gyomorgörcsöt okoz, és annyira fájdalmas a léleknek, hogy leginkább bele kell halni. Franco Zeffirellit, aki 96 éves korában, szombaton halt meg, a kiskorú veronai szerelmesek tették igazán ismertté, filmje nagyon nagy sikert aratott. Bár ekkor már elkészítette Shakespeare A makrancos hölgy című színművének filmes adaptációját Richard Burton és Elizabeth Taylor főszereplésével, hiába a sztárparádé, a Rómeó és Júlia sokkal több emberhez jutott el világszerte.

A film fricska is volt a maga korában. Zeffirelli ugyanis a hagyományos filmes eszköztárral nyúlt a témához, miközben Európában és Amerikában tombolt a modernizmus. A filmrendező, aki egyébként építészetet is tanult, mind a helyszínek, mind a díszletek és a jelmezek tekintetében kínos pontossággal törekedett arra, hogy minden autentikus legyen. Az olasz szellemiség visszaadása volt a fő cél. Lázadó nemcsak ezért volt, hanem azért is, mert miközben divat lett a hippi életforma és az értékek relativizálására való törekvés, ő a szerelem himnuszát készítette el. Mindezt abban a korban, amikor filmek tömegei szóltak arról, hogy az igazán tiszta szerelem nem is létezik, mert az emberek alapvetően önzők, ráadásul a nőknek nem szerelmi és egyéb kötelékekre, hanem szabadságra van szükségük. Mivel Zeffirelli nem állt be a sorba, a korszak modernista kritikusai azonnal megpróbálták rásütni a giccses jelzőt, de hiába, a rendező alkotása minőségi munka volt.

Zeffirelli tehetségére már a 40-es évek végén felfigyelt Luchino Visconti, de nemcsak ő, hanem Roberto Rossellini és Vittorio De Sica is. Mindannyian alkalmazták segédrendezőként, ám ennek ellenére nem követte őket és realizmusukat; ő is – akárcsak kortársa, Federico Fellini – a maga útját járta. Kevesen tudják, hogy mielőtt világsztár filmrendező lett, az operát is forradalmasította friss, eleven, mozgalmas rendezéseivel. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a milánói Scala, a párizsi Opera és a londoni Covent Garden népszerű rendezője legyen. Éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy az opera volt az igazán nagy szerelme, ugyanis sokszor elhagyta, de mindig visszatért hozzá.

Zeffirelli abban is lázadt, hogy mikor minden jelentős filmrendező a maga által megírt és kitalált, nagyon korszerűnek gondolt forgatókönyveket vitt vászonra, ő Shakespeare-adaptációkban gondolkodott, és filmjei révén egy egész generáció tanulta meg szeretni a reneszánsz drámaíró munkáit. Aztán eljött az 1977-es esztendő, és Zeffirelli következő nagy, korszellem elleni lázadása. A művészek többsége ugyanis arról beszélt ekkor, hogy az emberek nagy része már nem hisz Istenben, és Európa elvallástalanodott, amiben persze sok igazság is volt. Az igazán nagyok, mint például Ingmar Bergman, alkotásaikban arról is szóltak, hogy az Isten nélküli embernél nincsen elveszettebb. Zeffirelli pedig úgy látta, hogy talán lehet még tenni ellene, és elkészítette A názáreti Jézus című monumentális tévéfilmsorozatot világhírű művészekkel és sztárokkal.

Alkotásaival a korszellem ellen lázadt
Fotó: MTI/EPA/Giorgio Onorati

Jézus szerepét egy ismeretlen színészre, Robert Powellre bízta, akit először Júdás szerepére szemelt ki. „A szemek jelentenek a filmben mindent – magyarázta egy interjúban –, mert kifejezik a lélek és a jellem erejét. S az ő szeme annyira kifejező volt, hogy csak úgy fölvetettem, nem volna-e érdemes kipróbálni őt Jézus szerepében.” Az ötlet gúnyos nevetést váltott ki. Végül a maszkmesterek az eredetileg göndör színésznek hosszú, egyenes hajat csináltak, középen választékkal, meg rövid szakállat. „Fokozatosan valamennyien tudatosítottuk, hogy a szemünk láttára történik a csoda. Powell ugyanis olyan fényt kezdett sugározni, amely nem egészen tartozott hozzá. Aznap valamennyien megértettük, hogy megtaláltuk a színészt Jézus szerepére. Pontosabban: az ég küldte nekünk” – tette hozzá a rendező.

Becslések szerint a mai napig egymilliárd ember láthatta az alkotást, a karácsonyi ünnepek alkalmával sok család évről évre megnézi. Franco Zeffirelli történeti és vallástörténeti hűséggel elkészített művében végig ott van a remény, hogy a földi világot uraló sötétség legyőzhető. Ahogy a Rómeó és Júlia története is azért készült el, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen könnyen tönkre tudják tenni az anyósok és az apósok a családokat felesleges viszálykodással.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy Zeffirelli sok remek filmje mellett több gyenge alkotást is készített. Viszont ha csak a Rómeó és Júliát és A názáreti Jézust rendezte volna meg, már akkor is azt mondhatnánk, hogy rengeteget tett az európai kultúráért. Halálával egy optimista álmodozót vesztettünk el: „Csak álmodj, csak álmodj tovább!” – ahogyan a Nino Rota-dal világhírű refrénje is szól.

Firenzében temetik el

Szülővárosában, Firenzében holnap tartják a 96 éves korában elhunyt Franco Zeffirelli olasz filmrendező gyászszertartását. A firenzei dómban Giuseppe Betori, a város érseke mutat be misét. A szombaton elhunyt világhírű rendező koporsóját ma ravatalozzák fel a Palazzo Vecchio híres Ötszázak termében, ahová több ezer embert várnak. „Mindenki elbúcsúzhat tőle Firenzében” – mondta a város polgármestere. Dario Nardella keddre gyásznapot hirdetett a toszkán városban. Zeffirellit a város főtemetőjében, a Porte Stanéban helyezik örök nyugalomra. (MTI)