Úgy tűnik, az alkotók szerint nem ördögtől való gondolat az, hogy közel kell vinni a fiatalokhoz a magaskultúrát, így Shakespeare művészetét, aki arra is tanít, hogy miközben szórakozunk, az élet legnehezebb helyzeteit is megidézhetjük. Parádés és önfeledt színészi játékokkal találkozhatunk ebben a rendezésben, amely a fiatal nézők esetében könnyen színházi függőséget okozhat, az idősebbek pedig egy kicsit megfiatalodhatnak. Ifj. Vidnyánszky Attilának már védjegyévé vált, hogy rendezéseiben reflektál korunk színházi közegére. A szereplők néha komolyan, de sokkal inkább humorosan nyilvánulnak meg a színpadi játékon túl is, ami persze abban a pillanatban játékká válik. Ezzel a gesztussal a nézőteret is szimbolikusan színpaddá varázsolja a rendező, amely hangsúlyossá teszi, hogy a színdarab tartalmához is köze van mindenkinek, valamint azt, hogy érdemes néha azon gondolkodnunk, hogyan viselkedünk az életben, mert még az is lehet, hogy mindannyian egy isteni színdarab részesei vagyunk, és a rossz nemcsak a színházban nyeri el méltó büntetését.