Örök rejtély maradhat a Skóciában meghalt Huszti ikrek kálváriája, ha ezekre a kérdésekre senki nem válaszol
Minden egy helyen, amit a tornyospálcai ikrek eltűnéséről tudni lehet.
Minden egy helyen, amit a tornyospálcai ikrek eltűnéséről tudni lehet.
Elárulták, utalnak-e jelek bűncselekményre.
A rendőrség szerint a halálukkal kapcsolatban nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat.
Az édesapa szerint biztosan nem öngyilkosság áll a háttérben.
A skót rendőrség megerősítette, hogy egy női holttest került elő a Dee folyóból és a hatóságok értesítették a Huszti ikrek családját.
Csütörtök óta keresik őket, semmit nem tudni róluk.
A lányok utolsó útját egy ponton a biztonsági kamera is rögzítette.
Egyre rejtélyesebb az eltűnt ikrek ügye.
Közel háromezer kilométert utazott egy magyar riporter, mert segíteni szeretné a nyomozást.
Az eltűnt ikrek, a 32 éves Eliza és Henrietta évek óta külföldön élnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.