Nő az érdeklődés az ingyenes SMA-szűrések iránt
Tavaly november óta az újszülöttek több mint hetven százalékánál végeztek SMA-szűrést, közülük egy csecsemőnél igazolták a betegség fennállását.
Tavaly november óta az újszülöttek több mint hetven százalékánál végeztek SMA-szűrést, közülük egy csecsemőnél igazolták a betegség fennállását.

A legendás olasz kapus felajánlotta az aláírt mezét egy magyarországi jótékonysági árverésen.

Mintaprogramot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága.

Az augusztusi SMA-hónap alkalmából az SMA Izomsorvadásos Betegek Magyarországi Egyesülete rajzpályázatot hirdetett.

Már a negyedik SMA-betegségben szenvedő gyermek kapta meg az államilag támogatott Zolgensma génterápiás kezelést – közölte a Bethesda Gyermekkórház.
Az SMA-beteg kisfiú édesanyja utoljára akkor örült így tíz másodpercnek, amikor Zente képes lett hason fekve ennyi időre fent tartani a fejét.
Megkapta az életmentő kezelését, sőt már a kórházat is elhagyhatta Somogyi Lilike.

A kis Zente tavalyi esete óta a Bethesda Gyermekkórház Európa egyik vezető génterápiás központjává is vált.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.