Éric Zemmour: Rasszizmussal vádolják azokat, akik a nemzeti identitásukat szeretnék megőrizni
A híres francia esszéista kifejtette, hogy az Európai Unió nem az európai értékeket, hanem a sokszínűség ideológiáját védi.
A híres francia esszéista kifejtette, hogy az Európai Unió nem az európai értékeket, hanem a sokszínűség ideológiáját védi.

Ennek a „köztársaságnak” saját útlevele van, ami ugyan sehová nem érvényes, de az internetről le lehet tölteni. Saját kagyló dollár valutája is van.

A sokféleség érték, amit tisztelni kell és érintetlenül hagyni. Az összegyurmázást pedig nem kellene kötelezővé tenni.

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kedden nyilvánosságra hozta új szabályait, amelyekkel a legjobb film díjára pályázó filmek sokszínűségét akarja elősegíteni. Az új szabályozás 2024-től lép élebe.
Kovács Elvira feladata, hogy az erről szóló indítvány alapján megvizsgálja, a Kisebbségi Keretegyezményt ratifikáló országok megfelelően alkalmazzák-e a keretegyezményben foglaltakat.
Hétfőn kezdődik az iskolai sokszínűség hete, az előítéletesség és zaklatás ellen fellépő programsorozatra eddig több mint száz iskola jelentkezett – közölte a Sokszínűség Oktatási Munkacsoport kedden az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A munkába a NAT több korábbi készítőjét is bevonják.

A vétlen autó 25 éves utasa a helyszínen meghalt.

Karácsony Gergely a fővárosi cégek felsővezetőit pénzjutalmakkal honorálja, miközben igyekszik pánikot kelteni.

A Tisza Párt egyértelműen állást foglalt a kérdésben: Magyar Péter kijelentette, Magyarországot leválasztaná az orosz energiahordozókról.

Helikopterrel, német rendőrök őrizetében szállították át Németországba.

A szankciós politika nem érte el a célját.

Rendhagyó adásunkban Kazahsztánba kalauzoljuk el Önöket, ahol egy hónapot töltöttünk el azért, hogy mélyebb bepillantást nyerhessünk a térség történetébe.

Kiváló ötlet megversenyeztetni a rizlingeket, még akkor is, ha sokak szerint a meccs eleve eldőlt

Megszólalt a dolgozói és a munkaadói oldal is.

Magyarország addig nem fogad el semmiféle oktatási stratégiát, amíg a diszkriminatívnak és politikai indíttatásúnak tartott brüsszeli döntés érvényben marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.