Éljen a Kagyló Köztársaság!

Ennek a „köztársaságnak” saját útlevele van, ami ugyan sehová nem érvényes, de az internetről le lehet tölteni. Saját kagyló dollár valutája is van.

A Florida állambeli Kagyló Köztársaság (Conch Republic) zászlaja Forrás: FLICKR

A függetlenség deklarálásakor Dennis Wardlow a városi tanács támogatásával Key West miniszterelnökévé neveztette ki magát. A város főterén egy avas kubai kenyérdarabot jelképesen szétmorzsoltak egy amerikai tengerészruhába bújtatott egyén kobakján, majd egy percen belül megadták magukat az Egyesült Államoknak. A heroikus városvezetés ezt követően egymilliárd dollár kölcsönért folyamodott Washingtonhoz, hogy az útzár által okozott kieséseiket pótolják. A történet nem fikció, érdemes utánaolvasni.

A Kagyló Köztársaság ugyan mindössze pár percig tartotta magát, de nosztalgikus hagyományai azóta is folytatódnak. A Kagyló Köztársaságnak saját útlevele van, ami ugyan sehová nem érvényes, de az internetről le lehet tölteni. Saját kagyló dollár valutája is van, aminek a vásárlóértéke zéró. A köztársaságnak ugyancsak létezik nemzeti himnusza. Sajnos Ernest Hemingway, Key West egyetlen Nobel-díjas rezidense már nem érhette meg a függetlenség kikiáltását, pedig ahogy ismertük őt, azt minden bizonnyal lelkesen támogatta volna, akár miniszterelnök-jelöltként is.

Hasonló próbálkozás volt 1969-ben, amikor 89 őshonos indián és mintegy nyolcvan egyetemista együttesen elfoglalta az Alcatraz-szigetet San Francisco mellett. Ez az akció jóval hosszabb ideig, mintegy másfél évig tartott, végül az FBI és a parti őrség osztagai toloncolták ki a területfoglalókat, miután az elektromos művek kikapcsolta a villanyszolgáltatást a szigeten és vezetőjük, Richard Oakes feladta magát. Alcatraz szigetének elfoglalása technikailag más kivitelezésű függetlenségi kísérlet volt, mint Key Westé, de lényegében mindkét akció a központi hatóságok és az önállóságra törekvő helyi szuverenisták érdekellentéteiből alakult ki.

Normál esetben mégiscsak a centrifugális erő a természetesebb, amely kibontakozásra, önállóságra és kiválásra (secession) ösztönzi a szereplőket. Ez Québec tartománynak hajszál híján sikerült 1995-ben, ami Kanada szétesését okozhatta volna. A quebé­ciek 49 százalékban a kiválásra voksoltak, míg 51 százalékuk ellene szavazott; az utolsó pillanatig kérdéses volt a szecessziós törekvés végső kimenetele.

A szuverenitásra és önállósodásra törekvő kultúrák, nemzetek és nemzetiségek továbbra is próbálkoznak, ellenállnak a centripetális, láncokkal és béklyókkal mindenkit egybetartó erőknek. Szuverenitás kontra föderalizmus. Patriotizmus kontra globalizmus. Tessék választani! A jobb- és baloldalnak itt már nincs jelentősége, ahogy ezt Boros Imre is nem egy alkalommal akkurátusan kifejtette a Háttérkép című műsorban.

Az emberiség történelmének eddigi legagresszívebb internacionalista hegemonikus próbálkozása a marxizmusban fogant kommunizmus volt. Több mint százmillió emberéletbe került. A kifelé terjeszkedő nacionalizmusnak is volt egy hasonlóan véres időszaka Adolf Hitler idején, még ha a nemzetiszocializmus rövidebb ideig is tartott és kevesebb áldozatot követelt, mint a kommunizmus. Mindkét ideológia nyílt erőszakra épült. A láncok ott voltak a körhinta minden egyes székén a kommunizmus idején is és a Hitler által meghirdetett nácizmus idején is, amely utóbbi nem a sokat emlegetett csúnya nacionalizmusra (és nemzeti szuverenitásra), hanem globalista birodalmi ambíciókra épült.

Épp ezért szükség lenne egy kiszámítható harmadik erőre, amely egyszerre próbál szuverenitást és önállóságot garantálni a különböző kultúrák, vallások, nemzetek részére, ugyanakkor igyekezne kordában tartani a radikálisan külön utas, agresszív próbálkozásokat. Erről szól ma a magyarok és lengyelek által szorgalmazott nemzetek Európája, és ilyen próbálkozás volt anno az Amerikai Egyesült Államok is. A nemzetek Európája még nem vívta ki legitimációját, az Egyesült Államok pedig már nem létezik eredeti formájában.

Az északírek, québeci franciák, katalánok, tibetiek, ujgurok, kurdok, székelyek önállósodási útkereséseit egyelőre még, a globalista média segítségével, kíméletlenül földbe döngöli a központi kormányzat az Egyesült Királyságban, Kanadában, Spanyolországban, Kínában, Szíriában, Törökországban vagy éppen Romániában. Washington, Brüsszel, London, Berlin és Párizs különösen nagy erőkkel igyekszik a nemzeti érzést, a nemzeti kultúrát és a nemzetiségi autonómiatörekvéseket csírájában elfojtani. Egynemű világot és központi kormányzást, totális irányítást szeretnének, ami egyrészt cinikus utópia, másrészt egy olyan laboratóriumi kísérlet lenne, amely figyelmen kívül hagyja a természet rendjét, a kulturális sokféleséget.

Az univerzum is tágul, függetlenségre törnek benne a bolygók, naprendszerek. (Persze vannak benne olyan erők, amelyek lassítják a tágulási folyamatot.) A szecesszió (kiválás, elszakadás) a maga idejében eretnek, forradalmi gondolat volt, de mint művészeti irányzat később mégis elfogadottá vált Euró­pában és világszerte. A nemzeti kisebbségek függetlenségi próbálkozásait a központosítást forszírozó erők ma még rendre eltiporják. Előbb-utóbb azonban kénytelenek lesznek elfogadni ezeket a törekvéseket, hiszen ezek legitim, belülről szerveződő mozgalmak, amelyeket a végtelenségig nem lehet elfojtani.

A nyugat-európai gyarmattartók történelmileg elnyomták és kizsigerelték meghódított területeiket, logikus tehát, hogy napjaink­ban a nemzetiségekre is hasonló sors várna, ha feladnák függetlenségi harcukat.

Épp ezért a karakán nemzetek és nemzetiségek soha ne engedjenek a ’48-ból! Virágozzanak az önállóságra törekvő népi, nemzeti mozgalmak, kerekedjen felül a centrifugális erő és legyen szabad önrendelkezési joga minden azt igénylő történelmi, földrajzi vagy kulturális közösségnek! Éljen a Kagyló Köztársaság és az Alcatraz-sziget! Éljen Székelyföld, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Őrvidék!

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

(Borítóképen a Florida állambeli Kagyló Köztársaság (Conch Republic) zászlaja. Fotó: FLICKR)