2010 óta háromszorosára növelte a kormány az iskolák támogatását
Soltész Miklós kijelentette: minden olyan fejlesztés, amely megilleti az önkormányzati, állami fenntartású iskolákat, megilleti az egyházi intézményeket is.
Soltész Miklós kijelentette: minden olyan fejlesztés, amely megilleti az önkormányzati, állami fenntartású iskolákat, megilleti az egyházi intézményeket is.

A keresztény életben, közéletben helyük van a gitáros énekeknek - fogalmazott az államtitkár.

A kormánypárti politikusok szerint gátat kell szabni a zöldideológiáknak, valamint a gender- és LMBTQ-ideológiáknak.

Simicskó István kiemelte, hogy a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nehéz visszaszerezni.

Jó szívvel gondol vissza a magyarországi tartózkodására Ferenc pápa – nyilatkozta lapunknak Soltész Miklós, aki szerint a szentatyát meghatották budapesti élményei.

Az államtitkár szerint a világon egyedülállónak számít a kormány és az egyház közötti támogató együttműködés.

Magyarországon a szociális gyermekvédelmi ellátások majdnem ötven százalékát egyházi fenntartók látják el, tíz éve ez az arány 12 százalék volt.

Soltész Miklós Varsóban beszélt a magyar gyermekvédelmi törvényről.

Az államtitkár Mohácson járt, ahol elmondta, hogy Közép-Európa és a Balkán országainak nem szabad elfeledni a hagyományaikat.

823 millió forintból újulnak meg templomok Zala megyében az templomfelújítási programnak köszönhetően.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Az ukránok és az amerikaiak eközben újabb tárgyaláson vannak túl.

A figyelmes gesztusuk egyfajta munkásőrüzenet a Tisza felé: Veled vagyunk, Mentelmi Peti!

Megint nem a McLaren elképzelései szerint alakult egy Forma–1-es versenyhétvége vasárnapja.

A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Az eltörléskultúra egyik veszte, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.