Kifütyülték az izraeli úszót Dohában
Nem először érte megaláztatás az izraeli sportolókat.
Nem először érte megaláztatás az izraeli sportolókat.
Gyurta Dániel szerint a sport a későbbiekben is segíti a gyerekeket, hogy „komplexebb emberekké” váljanak.
A miniszter szerint a sport kifejezi az összetartozást és a barátságot.
Magyarnak lenni nemcsak hatalmas felelősség és kihívás, hanem öröm is.
Január 9-én nyitják meg újra.
Balogh Zoltán a sport világából merített történeteit rendezte novelláskötetbe.
Egyre többen ellenzik is, hogy transz sportolók indulhassanak a női mezőnyben.
Swedes come up with quite astonishing ideas to protect children.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyesdöntjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Tombol a kettős mérce.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.