Medúzák lepték el a horvát tengerpartot
Már a középdalmáciai strandokon is ügyelni kell a veszélyes vízi élőlényekre.
Már a középdalmáciai strandokon is ügyelni kell a veszélyes vízi élőlényekre.
A nyári fülfájás oka leggyakrabban az, hogy a külső hallójáratba befolyik a víz.
Az adatvezérelt marketingtevékenység eredménye az is, hogy a rekordforgalmú tavalyi nyár után a 2022-es szezon is vélhetően kiemelkedő lesz belföldön.
A probléma az online piactereken a legsúlyosabb.
Zöld jelzést adott Grenoble vezetése az egész testet takaró muszlim fürdőruha viselésére a város uszodáiban és strandjain.
A változatosság kedvéért most 1600 forintos lángossal riogatnak.
Három amerikai snowboardos videóban mutatta be, hogy a csúszdaparkokat télen is lehetne használni.
Az a pályázat lesz támogatható, amely a természetes fürdőhelyek országos hálózatába is bekapcsolódik.
Strandbüfé hot dog nélkül? Elképzelhetetlen! És ez nagyon is érthető, hiszen gyorsan megvan, ráadásul még finom is.
Folyamatosan ellenőrzik a létesítményeket a fogyasztóvédelem szakemberei, hogy a szülők a nyári táborokban is biztonságban tudhassák a gyermekeiket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök szerint minél több támogatást kell a családokra fordítani, mert a gyermekvállalás a közösség jövőjét jelenti.
Nyugat-Európában a migránsok beengedésével beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is.
Magyarországnak joga van kimondani, hogy az Európai Unió nem bővül Ukrajna irányába.
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.
Gulyás Márton arcáról lefagyott a vigyor, amikor Angela Merkel helyretette a műsorvezetőt.
A támadás előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság volt.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Fontos cél a növekedés felerősítése.
Több mint ismerősen csenghet a Kluivert név a futball világában. A fiatalabb generáció tagjai is igyekeznek ehhez felnőni.
The former German chancellor emphasized that Hungary's prime minister has always sought compromise on the European stage.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.