
- Magyar Nemzet
- szabad a csok
szabad a csok

Bérrobbanás
Másról sem szóltak a híradások az elmúlt években, mint a szakképzés fontosságáról. Csak valahogy mégse sikerült becsalogatni a fiatalokat a fránya PlayStation elől az esztergapad mellé.
Elcsöndesedés
Jó lenne ebben a megállásban mást is megtalálni, mint a tévé távirányítóját. Ehhez azonban nemcsak a gyártósoroknak kell elcsöndesedniük, hanem a léleknek is.
Jelenetek egy (csokos) házasságból
Nem csokosnak való vidék
Minden bizonnyal nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy főként vidéki városokban és a főváros agglomerációjában fejtette ki a legnagyobb hatást a családi otthonteremtési kedvezmény.
Húzd meg, ereszd meg!
Az ember ki van szolgáltatva – olyan a helyzet, hogy ha egy vállalkozó, egy jó szakember felveszi a telefont, ne adj’ isten el is jön egy személyes megbeszélésre, már örülni kell neki.
Lenyelt milliók
Lassan tető alá kerül az összes épülőfélben lévő lakás és ház. Csakhogy nagy kérdés, a tél elmúltával mi lesz. Merthogy a megtorpanás jelei már érezhetők.
Otthon lenni
Hogy lesz úgy a lakásból, a házból otthon, ha minden díszítést egyszerűsítünk, mindenben csak a praktikumot látjuk? Így válik egy meleg kályha, egy könyvekkel teli polc fölöslegessé a modern lakásban.
Stressztűrés
Az ember életében mindig adódnak nehezebb időszakok, akár a családra, akár a munkahelyre gondolunk. Csakhogy az építkezéssel járó feladatok mindezek mellé jelentkeznek.
Balatoni szellemházak
Balatonaligától Balatonfenyvesig ezres nagyságrendben húztak fel soklakásos lakóházakat, jellemzően a vízpart közvetlen szomszédságában, természetesen jelentős felárral az elmaradhatatlan panoráma miatt.
Fontos híreink
Iránból és Libanonból is rakétákat lőttek Izraelre + videó

Fenyegetés Orbán Viktor ellen, olajválság és közel-keleti eszkaláció

Fico Zelenszkijt bírálja, az ukránok Magyarország megszállásával fenyegetőznek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ukrajna támogatását sürgette egy tüntető a Tisza március 15-i rendezvényén + videó
A Telex szólaltatta meg az ukránbarát tiszást.

Újabb kopasz tiszás lendült akcióba, így néz ki Magyar Péter szeretetországa
Eltorzult arccal akart nekimenni a riporternek, aztán rájött, hogy veszik.

Orbán Viktor nyerte a hetet
Az elemző szerint az előnyt négy hét múlva a szavazófülkékben kell eredményre váltani.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Március 15-én mutatkozik meg leginkább a magyar összetartozás + videó
A honvédelmi miniszter örömét fejezte ki amiatt is, hogy sok fiatal vett részt a rendezvényen.
Külföldi híreink

Az amerikaiak szerint néhány héten belül véget érhet a háború
Az izraeli kormányfő frappáns választ adott a konteó-hívőknek.

Washington magyar közössége a Kossuth Házban ünnepelt
Takács Szabolcs Magyarország washingtoni nagykövete felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyaroknak küldött levelét.

Semjén Zsolt: Nem engedjük, hogy idegenek mondják meg, mit gondoljunk és mivé legyünk!
A miniszterelnök-helyettes vasárnap este Gyergyószentmiklóson mondott beszédet a március 15-i ünnepségen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gulácsi riválisának égbekiáltó hibáján hüledeznek, Orbán a kapufát találta el + videó
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján az RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Stuttgart vendégeként.

Oscar 2026: Az egyik csata a másik után vitte a prímet
Bejött a papírforma.

Matteo Salvini gratulált Orbán Viktornak a Békemenethez
Az olasz miniszterelnök-helyettes X-oldalán üzent a magyar kormányfőnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
