Feljelentik Botka Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészségen
Ha a hatóság befogadja Szabó Bálint beadványát, akkor Szeged polgármestere ellen eljárás indul.
Ha a hatóság befogadja Szabó Bálint beadványát, akkor Szeged polgármestere ellen eljárás indul.
Szabó Bálint képviselő a Cserepes sori piac ügyében és a létesítmény bezárása miatt fordul a hatóságokhoz.
Exkluzív fotókat hoztak nyilvánosságra az égő szalmabálákról és a megperzselődött személyes tárgyakról.
A szegedi önkormányzati képviselő félmilliós kárt okozott a város közlekedését megbénító akcióval.
A nyomozók megtalálták azt a fémkonténert, ahol a szegedi politikust február közepén fogva tartották.
Szabó Bálint, miként a rendőrségi vallomásban, lapunknak is részletesen elmondta 15 órás borzalma történetét.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrség a kizárását kérte az ügyből, az elfogultság látszatát is el akarták kerülni.
A politikus keveset árult el a rejtélyes napról, de a pszichiátriai kezeléséről szóló híreket cáfolta.
Piacot zárhatnak be, emelhetik a vállalkozók építményadóját, és drágulhat a parkolás a csongrádi városban.
Büntetőfeljelentéseket tett a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője több súlyos bűncselekmény gyanúja miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai népek együttműködése századok óta a legnagyszerűbb gondolat, mégis brüsszeli elnyomás lett belőle.
A miniszterelnök szerint hazánk most erős és szuverén nemzet, amelynek méltósága van.
A következő öt hónapban minden magyarért meg kell küzdeni a kormányfő szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Békemenet Magyarország legnagyobb politikai ereje.
Brüsszelben elfogadták a tizenkilencedik szankciós csomagot.
Ez a tizenkilencedik szankciós csomag.
A tárgyalások fókuszában az ukrajnai és a közel-keleti események, valamint a migráció áll.
Koltay Gábor dramatizált dokumentumfilmet forgatott a szabadságharcosról, ma este mutatja be a Duna Televízió.
Brüsszel a magyarokkal fizettetné meg a háború árát.
A rendőrség továbbra is vizsgálódik az ügyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.