Az EU újabb szankciós csomagot javasolt Oroszországgal szemben
Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke immár a kilencedik csomagot jelentette be.
Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke immár a kilencedik csomagot jelentette be.
Péntekig még kitölthetők a kérdőívek.
Az Európai Unió épp az Oroszország elleni kilencedik szankciós csomagot készíti elő.
A legfontosabb kérdés, hogy kik és mit kértek a külföldi kampányfinanszírozásért cserébe – hangsúlyozza a politikus.
A következő napok eseményei jelentős mértékben átrendezhetik a globális energiaellátást.
Brüsszel politikai okokból szorítaná ki a Roszatomot Európából, pedig több uniós ország is elégedett velük, mondja a szakértő.
Durva sértésekkel illette Kim Dzsong Un húga a dél-koreai kormányzatot.
Bebizonyosodott, hogy az embargós intézkedések lebegtetése is elég az energia drágulásához.
Nem véletlen, hogy Washington nem a háború gyors lezárásáról, hanem Oroszország megbüntetéséről beszél.
A szankciók kárt okoznak Európának, és minden európai állampolgár ezt a saját bőrén is érezheti – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.