Magyarország mellé állt Görögország az új szankciós csomag kapcsán
Az ukrán „feketelista” az ellenállás fő oka, de egyéb aggályok is vannak.
Az ukrán „feketelista” az ellenállás fő oka, de egyéb aggályok is vannak.
Több ingatlan mellett a hajóját is átkutatták a német nyomozók, de a bíróság most úgy ítélkezett, hogy erre nem volt joguk a hatóságoknak.
Bírálják az atomfegyverek Fehéroroszországba telepítéséről szóló megállapodást.
Német sajtóértesülések szerint nem csak Magyarországnak van gondja a újabb szankciókkal.
Ramzan Kadirov kedvencének márciusban veszett nyoma Csehországban.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a délkelet-európai energetikai infrastruktúra fejlesztése kulcsfontosságú hazánknak.
Ahogy várható volt, Brüsszel teljesíti Joe Biden elnök és az amerikai baloldal kérését.
Kína bűnpártolóvá vált az Európai Bizottság szemében.
Kicsi a mozgástér, de a nyomás az Európai Unión egyre növekszik.
Vilnius nem szándékozik elállni attól a javaslatától, hogy vezessenek be szankciókat a Roszatom ellen – közölte a litván külügyminiszter kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.